és világított a szeme
Megint elkezdtem emlékezni az álmaimra, és a tegnapiban az volt a nagyon fura meg hajmeresztő, hogy tulajdonképpen semmi fura és hajmeresztő nem volt benne, és ettől olyannyira realisztikusnak tűnt, hogy csontig átjárt az a dohos, sötét hangulat, amit reggel maga után hagyott. Egy angyalföldi diszkontba mentem bevásárolni, valami isten háta mögötti utcába. A diszkont egy ócska, régi ex-raktárépületben volt, már ez megalapozta az életérzést. Valakikkel voltam, és végig ott volt a fejemben, hogy sietni kellene, mert együtt vagyunk vagy mi, meg ők kocsival vannak. És akkor leemeltem a polcról egy zacskó kutyaeledelt, és bevillant, hogy még mindig a Sz. úton lakom még mindig, egyedül vagyok, és van egy kutyám. Mintha az utóbbi két és fél évem meg se történt volna, J-vel, a költözéssel, mindennel, azaz semmivel. Pokoli rossz volt, de.. de nem direktben, nem éreztem semmit, csak ébredés után, amikor visszatöltődött a fejembe a valóság, jutott eszembe, hogy az a másik ott az álomban mit veszített. És összeszorult a szívem.
Nyüsz-nyüsz, mi. Viszont a mai álmomban robot voltam és egy másik gyilkos robottal harcoltam! Egy idegen bolygón! És világított a szeme!
én meg már annyira nem
Báhh, döbbenet, mennyire nem sikerült péntek este belehajolnom a flow-ba. Az Ellátókertbe mentem, rég találkoztunk már a többiekkel. Valahogy végig idegen testnek éreztem magam a pesti éjszakában. Tömeg van, hangosak, részegek, harsányak, egy színes-hányós-kiabálós embertenger, amiben mintha folyamatosan árral szemben kellene úsznom. A pultnál sorba kell állni, sorba kell könyökölni, sorba kell ordítozni. Közben azon morfondírozok, hogy mi is változott. Az zavar, hogy olyan valószerűtlen az egész? Régen pont, hogy ez nem zavart. Ebben el lehetett bújni, mint valami nagy piaszagú, parfümös felhőben. Most meg kivet magából. Szálka vagyok a péntek éjszaka ujjában.
Vagy csak nem ittam eleget.
Két sör elfogy, álmosít, folyton hugyoznom kell, nincs hely, nem zárható, csapkodják az ajtaját, nem intim. Aztán a többiek még Holdudvarba el, én a hólyagomat szorítva haza - Holdudvar, te drága, te annyira 2003, te annyira 2006, én meg már annyira nem. Beszélgetnék a többiekkel, de valahogy ők is más sínen mozognak épp, kettőt se pislogok és ott a taxijuk, beszállnak, ennyi.
Nem ittam eleget, most már biztos.
haldoklik
Haldoklik a freeblog:
buried
Amennyire minimál thriller, legalább annyira nyomasztó. IMDB-n 7.1-en áll, jogosan. Egyedül voltam itthon, megnéztem, fájt, de jó volt.
ún tavaszi
Nem igaz már basszus, nem tudtam rendesen élvezni Schmitt Pál lemondását, mert túl melegem volt. A reggeli két fok körülitől megijedve felvettem a télikabátom, de délután egy körül már láttam, hogy hiba volt. Késő, ott fülledtem benne a négyeshatoson, hétágra sütött a nap, ránéztem a twitterre, és láttam, hogy győzött az igazság, győzött a nép, a forradalom.
Körkérdés: érdemes venni egy ún. tavaszi kabátot annak tudatában, hogy nagyjából 1-2 hétnyi olyan idő van egy átlagos évben, amikor már túl meleg van a rendes kabáthoz de még túl hideg egy zakóhoz/pulóverhez? És ezért az évi 1-2 hétnyi időért célszerű sokezer forintot kiadni (smart casual/öltönyös vonalról beszélünk) és egy n+1-edig ruhadarabbal tömni a szekrényt?
A kérdésben a válasz, de akkor is.
meg a rock'n'roll
Picit lemásztam az elefántcsonttoronyból és én is csatlakoznék ahhoz az állásponthoz, hogy az ún. k. elnöknek le kellene mondania. Nem nagyon van mit ragozni az ügyön. Elképesztően gusztustalan az egész, csúcsán a tegnapi tévéinterjúval, amit még gyorsan megnéztem kocsmázás előtt. Úgy a harmadik sörig folyamatosan ez volt a téma a Tandemben, pulttól piszoárig és vissza. A csapos srác tiltakozásilag be akart zárni. Jack és DD felkerekedtek és elindultak a várba, hogy forradalmat csináljanak (taxival), mi meg átmentünk egy bulira, de szigorúan a lemondatás hátsó szándékával.
Egyébként tényleg szar ez, így a bőrömön érezni a dolgot, mint valami kétes szagú átizzadt zoknit. Hogy kurva nagy, kutyabőrös-pecsétes-rámás-hivatalos igazolása van immár az országnak arról, hogy következmények nélküli ő. Jobb volt, amíg el tudtam pöckölni magamtól az efféle dolgokat.
Igazából nem is tudom, mi lesz most. Minek kéne lennie. Semmi. Az. Menjek Milla- meg hasonló tüntetésekre rissz-rossz percemberkéket hallgatni a tömegből? Ugyan. Nem az én műfajom. Been there, done that.
Mindegy, holnap futunk. Az legalább konkrét.
Meg a rock'n'roll.
hanem ahogy
Tegnap egész napos nagytakarítás, pormacska-armageddon. Kipróbáltam és tényleg: a túlélés záloga nem is annyira a zene, hanem inkább a podcasthallgatás. A zene csak ideig-óráig nyomja el az ATYAÚRISTENMÉGAZEGÉSZFÜRDŐSZOBAHÁTRAVAN-rettegést, a podcast valahogy több táplálékot és menedéket nyújt a monotonitástól borzadó racionális elmének. Két darab Heti Meteort nyomtam le, valahogy ez volt így benn a fejemben, hogy létezik ilyen, többet nem is tudnék mondani kapásból. Érdekes dolog ez, önmagában véve - mint időtöltés - a podcast sem feltétlenül jobb, mint a takarítás, de a kettő együtt ha nem is szinergia, de hasznos időtöltés, meg valamennyire szórakoztató is.
Két fickó beszél mindenféle számítógépes/netes geekoid témákról, az Angelday meg egy a hangja alapján félkövér informatikusnak tűnő srác. Kicsit afféle jó zsaru-rossz zsaru leosztás, ahol a prímet egyértelműen A. viszi, és ettől kicsit egyensúlyhiányos is a dolog, mert A.-nak mindenről betonkemény véleménye van, csak épp érvei nincsenek hozzá (a Mass Effect 2 "hülyeség", de az 1-et nem is látta, a kettőből is öt percet, nonprofit szetor "nem létezik" mert nem, stb). A másik srác meg nem elég konfrontatív ehhez a véleménycunamihoz. Szabódni látszik helyenként, itt-ott neki is sok már a dolog, de aztán csak megmarad untermannak. Szerettem volna néha betelefonálni a műsorba és segíteni neki, de ez nem az a műfaj.
Hmm, végső soron nem is az volt érdekes, amit mondtak. Hanem ahogy.
szóval most jó
A rend helyreállt, és köszöni, a helyén van azóta is. Tök jó munkahelyem lett. Nagyon vicces így friss szakvizsgásan kezdeni egy új helyen: egy nyomorult, semmire se való, fos papír meglétén múlik, hogy mondjuk egy adott év - a tavalyi - májusában még egy szellemi szövőnő, egy csökkent munkaképességű jogi bedolgozó lehettem volna, decemberben pedig már évtizedes tapasztalatú jogászokkal kezdtem egy helyen, egy rangban, egy polcon, holott a kettő közt jognak a közelébe se mentem. Hiába, a kecskevér!
(Egyébként elég fiatalos lehetek kívülről nézve (is), mert a sokadik ügyfél meg kollega kérdezi meg, hogy és amúgy mikor végeztem az egyetemen, meg szakvizsgáztam-e már - őőőőőő, izé, mármint remélem, hogy a képem alapján kérdezik...)
Szóval most jó, és ami a legjobb, hogy hosszabb távon is remény van arra, hogy így marad.
brutálfitnessz
Na jó.
Szólok, hogy indítottam egy másik - tematikus - blogot is, ami momentán jobban pörög ennél (ami talán nem nehéz), mert most épp ilyen életfázis van, meg minden. Eredetileg nem is igazán akartam azt bármilyen formában ehhez kötni, mert más tartalom, más forma, más dimenziók, más én - de mégis megteszem, mert egyszerűen kurvára demoralizáló, hogy senki nem olvassa (csak Igor kommentelt eddig, miután gyakorlatilag felszólítottam erre).
Szóval:
>>>> http://brutalfitness.blog.hu/ <<<<
Oké?
túl gyorsan
Följegyzendő: tegnap valahogy olyan fura érzésem volt, aztán rájöttem, hogy azért, mert látok. Reggel a R. utcán már nem sötétben mentem végig, munka után meg szintén (fél)világosban léptem ki az ajtón. Asszem örülök, az ilyesminek örülni illik, de közben már tökre meg is szoktam a sötétben ébredést és most át kell konfigurálódnom. Nem változnak túl gyorsan az évszakok?
véletlen belebotlani
HIKASU "Radioactivity (KRAFTWERK Cover)
Kábé 2006 vége, de talán 2007 eleje. Megveszem az első komolyabb pendrive-omat. Kétszázötvenmega. Jövök-megyek az utcán és folyton ezt hallgatom rajta, hogy ヒカシュー「放射能」. Persze akkor még nincs Fukushima ("mi volt a baleset előtt? Fukodombos, haha"). Bennem meg nosztalgia nincs, csak ez a páternoszterezgetés az időben zenékkel, mint jelenség. Ezt szeretem. Hallgatni, évekre elfelejteni, véletlen belebotlani.
továbbra is
Nem jön be nekem ez a politizálás. Valaki mindig gyomorba öklöződik (aztán ő fenyeget hasonlókkal), miközben csak szájbiggyesztve fölényes-szellemes akarok lenni. Nem vagyok, nem leszek az, csak annyira, mint két Hummer tökig a jeges Balatonban. Hát jól van na. Ugorgyunk.
Továbbra is olvasok viszont könyveket amíg az Orbán be nem tiltja azt is, meglátjátok. Jó befogadó vagyok (megelőlegezve a szerzőnek a bizalmat, sőt, a szájtátós csodavárást), kár, hogy nincs befogadói Nobel-díj. Jelölhetne valaki.
És az eddigi 2012-es merítés egész jól sikerült.
Dan Simmons: Hyperion
Egyszerre nagyon-nagyon klasszikus űrhajós-teleportos-sokbolygós-robotos sci-fi is, meg félelmetes stílusbravúr is, meg költészeti eszmefuttatás is egy kicsit. Több elbeszélő több stílusban beszél el: Indiana Jones-os felfedezős, cyberpunkos, b-kategóriás akciós, krimis noir-os (szemtelenül nagy utalással Raymond Chandlerre), mind ugyanabban a keretben, de mind más irányból kibontva azt. Van egy angol kifejezés, amit pont könyvkritikákban olvastam, a tour de force. No, ez pont az. Bravúrosan sok könyv és mégis egy. És ahogyan a jó sci-fiknél szokás, a mesterfogások itt is feledtetik a végső soron kicsit kusza, kicsit túlbonyolított történetvázat.
Dan Simmons: The Fall of Hyperion (Hyperion bukása)
Ez a fentivel szorosan egy, de közben nem is: a történet szempontjából mindenképp egy könyvnek számítanak, a stílus viszont nem ugrál meg kérkedik: itt már sima, normál regény. Az ilyen folytatások létjogosultságát annyira megalapozza az előzményük, hogy önmagukban véve nincs is igazán mit írni róluk: ha az ember elkezdte az elsőt, ezt is el fogja olvasni (amúgy sima Hyperion mínusz a kiemelkedő stílusbravúrok, plusz az alapsztori végletekig komplikálása, de legalább a szálakat nagyjából elvarrja).
Kerékgyártó István: Trüffel Milán
Ezek a könyvek, amiknek már úgy a harmadánál-felénél tudom, hogy még dolgom lesz velük valamikor. Ez ilyen. Olyan békebeli, a szó minden értelmében. KuK, aranykorszak, Millenium. Budapest, Bécs, Itália. Pubi, krakéler, orfeum, alispán. És mindez úgy, hogy egy fél oldal, egy fél mondat erejéig sem veszít a gördülékenységéből. Elmond valamit a múló időről, a kadarkáról, meg a vándorcirkuszokról. Valamit, amit nem akarok elfelejteni.
William Wharton: Srapnel
II. VH-s emlékek, egy picit többet vártam. Rövid novellaszerű flessek, amiknek a fésületlensége és töredékessége nálam valahogy nem a valószerűséget támasztotta alá, hanem inkább a kihagyott kulcsmomentumokat húzta alá. Elkezdi például a kiképzéssel, aztán néhány sztorival odébb már háború van és több megölt ember. Ja, hogy csak így?
Joe Abercrombie: Best served cold
Részemről az első olyan fantasy, amire minden további nélkül, és nagybetűvel ütném rá a "dark" jelzőt (idevágó szószörny: SZUBZSÁNER!). Lényegében néhány rossz ember megpróbál megölni/megöl néhány másik rossz embert és fordítva, mint a valóságban. Fantasy-közhelyek egyébként majdnem teljesen kilőve, a közel 600 oldalon felbukkanó varázslók és sárkányok száma nulla. Van viszont rengeteg disznóság, vér, szarkazmus és az egyik legdurvább kínzási jelenet, amit valaha olvastam. Death metál a cucc az első oldaltól az utolsóig (és ha valaki komolyan gondolja a dolgot, olvassa el előtte az Első Törvény-trilógiát, úgy még teljesebb a hatás).
megpróbáltam
Megpróbáltam pár hétig BBC-t olvasni és nem mondjuk Indexet, hogy globális szinten legyek tájékozott a lokális pocsolya helyett, de a félig-meddig szórakoztató és irreleváns bulvárhírek helyett tele van rohadt unalmas és az én szempontomból semmivel sem kevésbé irreleváns hírekkel mindenféle afrikai/arab országok politikai helyzetéről. Nem tudom, talán a gyarmati múlt teszi. Nem adtam fel a projektet, de, őőő, pihentetem.
Ha már újság: a BKV fő érdeke nem a bliccelők kiszűrése lenne, mint ahogy a lapokban áll, hanem minél több ember bliccelésre felbujtása és tettenérése, mivel a pótdíj drágább, mint a bérlet. Ezt persze csak valami nagyon szubtilis marketingstratégiával lehetne elérni, de olyan intézkedések is hasznosak lehetnének, hogy pl. csak a metrókijáratnál legyen ellenőrzés, ne pedig a bejáratoknál, ahol kiszűrik az aranytojást tojó bliccelők nagy részét.
ágimamifikáció
Hazafelé menet olvasgattam a HVG-t, ami vezércikkben írt az egészségügy problémáiról (valahol tragi- is, de méginkább komikus, hogy a sajtóban írtakat alapul véve az egészségügytől kezdve a BKV-n át gyakorlatilag az egész ország a csőd szélén táncol legalább a rendszerváltás óta, de méginkább Szent István, sőt, a legelső finnugor-sumér ős-ősmagyar csecsemőkora óta). Még meg sem érkezett a busz a megállóba, és máris eszembe jutott a megoldás: az egészségügy
ÁGIMAMIFIKÁCIÓJA.
A jelenségről már értekeztem korábban: lényege, hogy hivatalosan vécés-, gyakorlatilag koldusnénik ülnek a kocsmai wc-k előtt és látszólag pénzt szednek, de közben ki van írva a wc sarkában 5-ös betűmérettel egy tenyérnyi cetlin, hogy csak akkor kell fizetni, ha "elégedett az ember a szolgáltatással." Fizetni tehát nem kötelező, de egyfajta pszichés nyomást gyakorolnak és az embernek minden pisilés után rossz a lelkiismerete picit, amíg be nem rúg annyira, hogy ne érdekelje semmi. Az egészségügy némileg már most hasonló a hálapénz-rendszerrel, tehát nem forradalom, csak az eddigiek következetes végigvitele kell. Kiül egy mama a rendelő ajtaja mellé a kasszával, kiírják jókora vastag betűkkel az árakat, alá meg 4-es méretű, fehér Windings karakterekkel azt, hogy nem kötelező fizetni, és mindehhez csúnyán néznek (mint eddig, csak most direktben a kassza mellől). Szerintem működne. Esetleg extra szolgáltatásként a kórházi wc-kbe is ki lehetne írni 10 nyelven, hogy "ne dobd a csikket a wc-be, mert elázik és nehéz meggyújtani". Ja nem, kórházakban már nem is lehet cigizni. Mindegy, a lényeg érthető.
És most hétvége!
csúnyán nézett
Végtelenül irritál ez a modoros, kiszámítható, a maga tartalmatlan paneleivel valami lehalkíthatatlan, kikapcsolhatatlan ostoba kereskedelmi rádióműsorként a levegőben terjengő kényszeres politizálás. Hangos. Zavar. Nem érdekel.
Légyszíves már.
Ezek nem problémák.
Törlesztőrészlet, lopott diploma, médiatörvény? Csúnyán nézett a Viktor? Jézus fasza, nagyszüleim még bombák elől bujkáltak a pincében, Szomáliában meg éheznek az emberek.
Legalább valami egészen minimális perspektívát, időhorizontot, józan észt, bármit.
kellete
Mindenki okulására, hogy ne ússzon el ez a gyöngyszem a facebook zavaros hordalékán, mint annyi más szép pillanatunk.
"Én: Arany Pillanat? Hogy is van ez az elmélet? Asszem értem, de szeretném hallani. :)
Sophie: Na ugye van az a szó, hogy Kellete. "Többet ittál a kelleténél". Na, ez az, nagyon egyszerűen. :D Hosszasabban kifejtve pedig: az az állapot, melyben a dolgok értelmet nyernek, önmagad legtársaságibb, legeredetibb és legkedvesebb verziója vagy, másnaposság kizárva, és fütyürészve, zsebredugott kézzel indulsz haza. Így. :)"
Úgy.
de inkább
Akartam postolni, de inkább Skyrimezek, bocsánat!
szigorúan
Megbeszéltük J.-vel, hogy a következő szilvesztert mókusok és őzek közt, kocogással fogjuk tölteni. És szigorúan alkohol nélkül.
és mind bejött
Legújabb találmányom: a retrospektív újévi fogadalom. A normál újévi fogadalmakkal rengeteg gond van. Leginkább az, hogy a jövőnek szólnak, így az óhajtáson kívül az égvilágon semmi nem támasztja alá őket, ráadásul ezerszer változhat az az élethelyzet, amiben épp fogantak... mindegy, szóval ennek így nem sok értelme van. Nem is nagyon szoktak beválni. Hátrafelé fogadalmat téve egészen más, ott már konkrét tényalapja van a dolgoknak. Sokkal lelkesítőbb.
Szóval, retrospektív újévi fogadalmaim 2011-re:
1. Leszokom a cigiről, 13 éve dohányzom, elég lesz lassan;
2. Elkezdek mozogni, mert hihetetlenül ványadt vagyok;
3. Összeköltözök a J.-vel és berendezünk egy közös otthont, mert ez az ide-oda vándorcigány életmód is kezd már unalmas lenni;
4. Végre leszakvizsgázom több évnyi tili-toli után;
5. Keresek egy új állást, mert itt már nem terem babér, csak idegbaj.
...és mind bejött!
BUÉK!
34 kötet
Év közben lusta voltam könyvekről (vagy kb. bármi másról) írni, így megint az év legvégére maradt a vázlatos megemlékezés az idei 34 kötetről. Két alapvető trend vonult végig az éven. Egyrészt megszűnt a Könyvesblog, ami a kortárs irodalmi tájékozódásomnak úgy 99%-áért felelős volt és azóta sem találtam hasonlót. Az idén ennek még nem volt kritikus hatása, de innentől nem világos, mi alapján válogassak. Kéne valamit találni a vámpírregényeken könnyedző tinilánykák blogjain és az intergalaktikus-hipertextuális-bölcsészpíécsdís esszéken túlmenően. A másik pedig az e-könyvek rutinszerű netes beszerzése és olvasása volt, ez pedig hozta magával az angol nyelvű tartalmak nagyobb mennyiségű, eredetiben olvasását és az eltolódást a torrenten és társain felülreprezentált sf/fantasy felé. Ez nem feltétlenül rossz (aki egy adott műfajt ab ovo alacsonyabbrendűnek tart, az sznob), de nehezebb lesz ezentúl a kiegyensúlyozott választás.
Ugyanakkor az idei lista kevésbé volt ingadozó, mint a tavalyi: csak 4 könyvről gondolom azt, hogy kár volt elkezdeni őket, viszont szintúgy csak 3 olyan van, amit majd újra szeretnék olvasni.
1. Garaczi László: Arc és hátraarc
Katonaélmények a szociálizmusból. Talán az ilyen élmények általában anekdotikus jellege miatt több sztorit és kevesebb köldöknézést vártam, igazából már most alig emlékszem bármire a könyvből. A szereplők kábítószer híján/helyett valami holotropikus légzésfélét csinálnak, ez megmaradt.
2. Spiró György: Tavaszi Tárlat
1956 utáni/miatti szívások. A korabeli Budapestnek és a jellemrajzoknak íze és súlya van.
3. Hunter S. Thomposon: Hell's Angels
Szentségtörés, de engem épp pont nem a HST-jelenség meg a gonzo érdekelt, hanem amiről a könyv szól. Egy tv-sorozat kapcsán ragadott meg ez a szubkultúra és itt aztán fejest lehetett ugrani benne szociológiai, szépirodalmi, meg mindenféle dimenziókból. Csak annak ajánlanám, akit a téma érdekel.
4. George R. R. Martin: A feast for crows (Varjak lakomája)
Ez a legújabb (magyarul még meg nem jelent kötet) előtti kötet. Ugyanolyan jó, mint a többi: túl sok van már ebben a sorozatban ahhoz, hogy el lehessen baszni.
5-11. Stephen King: The Dark Tower I-VII. (A setét torony)
Nem egymás után olvastam őket, kicsit borítom most a kronológiát. Izé, mit is írjak erről a sokezer oldalról? Aki elolvasta végig, szinte kivétel nélkül kultikus imádattal beszél róla. Én nem vagyok ennyire lelkes. Az első kötetnek se füle-se farka nem volt, csak J. unszolására folytattam, utána pedig már valahogy haladt a dolog a maga útján. Abbahagyni ezer-kétezer oldal után már kár lett volna, és amikor végleg elegem volt, mindig jött egy újabb viszonylag érdekes rész. Eleve hadilábon állok ezzel a patchwork jellegű, meghatározhatatlan dimenziókon meg korokon keresztülfekvő fantasyval (ld. pl. Helprin: Téli mese), de ez legyen az én bajom. Az már komolyabb, hogy rengeteg volt az üresjárat, meg a lassan-lassan felvezetett és előkészített klimax, ami aztán olyan ízetlenke-semmilyenke lett (pl. a hét kötet egyike, a Callai farkasok végig, önmagában egy ilyen töltelék-valami). Értékelendő az a hatalmas munka, amivel King a teljes pályáját egy egységes és koherens (fantázia)világképbe, sőt, kozmikus terjedelmű mítoszba szőtte, de ami grandiózus, nem feltétlenül érdekes is. Pontosabban, a grandiozitást nem a terjedelem adja.
12. Alastair Reynolds: Revelation Space
Egy sci-fi, ahol az írónak jobbnál-jobb ötletei vannak, amikkel nem tud mit kezdeni és végül elhasalnak a butácska sztorival és a papírmasé szereplőkkel vívott küzdelemben. Nagy kár.
13. Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Egyfelől retrospektív családregény, a másik szálon pedig valami bizonytalanka jelenbéli önkeresés. Az előbbi erős és jó, az utóbbit nem értettem.
14. Jókai Mór: Mire megvénülünk
Szerethető regény. Van benne egy rész egy lakomáról, ahol csak a főhős nem rúg be és leírja a többiek lerészegedését, ez nagy kedvencem lett. Egyébként picit komolyabb és talán lassabb folyású, mint a lájtosabb Jókaik, amiket mostanában olvastam.
15. Stieg Larsson: The Girl With The Dragon Tattoo (A tetovált lány)
Unalmas, kiszámítható, rosszul megírt tucatponyva. Fel nem tudom fogni, mitől lett sikerkönyv.
16. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Olyan novelláskötet nincs, ami ne lenne többé vagy kevésbé hullámzó minőségű: a klasszikusabbakat nagyon jó volt újraolvasni sok év után. Esti olasz útjának olyan íze és színe van, hogy azt aztán bármikor újra.
17. Szilasi László: Szentek hárfája
Posztmodern krimi, több korszakon és magyaros ízeken át ível a kicsit homályos-misztikus vég felé: szerintem teljesen oké.
18. Raymond Chandler: The Big Sleep
Lam mondta, hogy Chandlert kell olvasni, de a korszak amerikanizmusaival telepakolt szöveg kifogott az egyébként irodalmi olvasásra tökéletesen alkalmas angolomon. Volt benne nyomozó, meg gyilkosság, ennyit érteni véltem. Ha olvasok még Chandlert, az magyarul lesz.
19-21. Joe Abercrombie: The Blade Itself, Before They Are Hanged, The Last Argument of Kings
Ezt is egybeveszem, mert egy trilógia, aminek az első 2 kötetet itthon is kiadták. A Jég és Tűz dala (azért sem fogom "Trónok harcának" hívni, beee) után óvatosan elkezdtem szondázgatni a kritikákat, hogy vajon van-e még olvasható fantasy és többek közt Abercrombie került a látótérbe. Cselekményében, paneleiben, hangulatában jóval fantasybb fantasy, mint a fent említett, ugyanakkor egyrészt a karakterek és viszonyaik miatt nagyon jó, másrészt az utolsó kötet vége miatt, ami valami egész nyomasztó és monumentális irányba kanyarítja és zárja az amúgy hol szinte parodisztikus, hol klasszikus high fantasy-s történetet.
22. Spiró György: Kémjelentés
Novelláskötet, néhány egészen meglepően gyenge, aktuálpolitizáló és mindenféle sérelmeken morgolódó irománnyal. Nem ez Spiró életművének csúcsa. Olvasás közben kisnyugdíjas Népszava-előfizetőket hallucináltam.
23. Szilágyi István: Hollóidő
Ezzel megszenvedtem. Tulajdonképp két regény: az első rész főhőse a másodiknak csak mellékszereplője, és a stílus is egészen más. Kicsit a mágikus realizmus felé oldalazgató történelmi mű a török hódoltság (ott laknak a hódok?) korából. Nehéz volt és vastag és szürke, legalábbis az első rész.
24. Venyegyikt Jerofejev: Moszkva, Petuski
A részegség és a másnapos delírium körforgásába torzult valóságtöredékek és belső monológok - szerintem nincs más könyv a világon, amiben valaki ennyit és ilyen elánnal iszik. Fejfájdító, szédítő, öklendeztető.
25. Bérczes László: Cseh Tamás - beszélgetőkönyv
Ráadásul egy dedikált példány. Ha nem lenne ilyen elképesztően béna szó az, hogy "emberi", pláne hogy "mélyen emberi", akkor teleírnám ezt most ilyenekkel, hogy mennyire mélyen emberi, meg emberi, meg még emberibb, meg tökre mélyen emberi. Plusz a korrajz. Csodálatos könyv, tényleg.
26. George R. R. Martin: A Dance With Dragons
Az a bizonyos legújabb, még meg nem jelent kötet. Az előző rész kettédarabolta az addig egységes sztorit és csak a szereplők egyik feléről írt: itt most kiderül, mizu a másik féllel, továbbá újra is egyesül a cselekmény. Amúgy már írtam róla. Ha elárulnám a végét, milyen sok embernek ronthatnám el a meglepetését, hö-hö-hö!
27. George R. R. Martin: The Hedge Knight
Ez tkp. csak egy hosszabb novella, de betettem a listába hogy még büszkébb lehessek arra, milyen rengeteget olvasok. Nem rossz, de önmagában túl sok értéke nincs és a "nagy" Jég és Tűz dala sztorihoz sincs kötődése, mert annál korábban játszódik.
28. Greg Iles: Fekete kereszt
Háborús regény gonosz nácikkal és jó amerikaiakkal. Rettentő hosszú és nagy jóindulattal is csak közepesen érdekesnek mondható. Adódik a kérdés, hogy minek olvasok végig ilyeneket? Nemtom. Csak mert ott volt előttem.
29. Max Brooks: World War Z
Nem szeretem a zombikat, mióta ilyen népszerűek lettek, de a könyv ötletes és jól van megírva: fiktív riportkötet egy poszt-zombiánus társadalomból, amiben a világ különböző részein élő emberek mesélik el a globális be- majd kizombulást. Nézőpontja és a retrospektivitás miatt nem az a tipikus posztap történet, de ilyen is kell.
30. John Fante: Kérdezd az út porát
Ez az az eset, amikor valami a fülszöveg alapján, ismeretlenül tetszik meg és nem csalódok. Ízig-vérig szerethető (atipikus-szerelmes) regény. A főhős saját novellájának címe: A kiskutya felnevet - engem már ezzel megvett. Újraolvasós.
31. Zsoldos Péter: A feladat
Gyerekkoromban olvastam többször is (faltam a sci-fiket). Most sem élveztem kevésbé: érdekes gondolatkísérlet tudatról, testről, önazonosságról.
32. Jókai Mór: A janicsárok végnapjai
Ez az, ami nálam a lightosabb Jókai-kategóriába esik. Nagyon nagy vonalakban történelmi tényeken nyugvó, de azoktól jó messze rugaszkodó regény, amiben a janicsárok XIX. sz-i halódása inkább csak a háttér. Viszont van egy nagyon cseles de köcsög pasa, meg csaták, meg gyilkosságok.
33. Robert A. Heinlein: Starship Troopers (Csillagközi invázió)
Moralizáló, militáns és enyhén fasisztoid felhangú sci-fi. Az eszmeisége nem szimpatikus, a története pedig gyengécske.
34. Thornton Wilder: Caesar
Újraolvasva. Lusta vagyok tovább írni.
