ágimamifikáció
Hazafelé menet olvasgattam a HVG-t, ami vezércikkben írt az egészségügy problémáiról (valahol tragi- is, de méginkább komikus, hogy a sajtóban írtakat alapul véve az egészségügytől kezdve a BKV-n át gyakorlatilag az egész ország a csőd szélén táncol legalább a rendszerváltás óta, de méginkább Szent István, sőt, a legelső finnugor-sumér ős-ősmagyar csecsemőkora óta). Még meg sem érkezett a busz a megállóba, és máris eszembe jutott a megoldás: az egészségügy
ÁGIMAMIFIKÁCIÓJA.
A jelenségről már értekeztem korábban: lényege, hogy hivatalosan vécés-, gyakorlatilag koldusnénik ülnek a kocsmai wc-k előtt és látszólag pénzt szednek, de közben ki van írva a wc sarkában 5-ös betűmérettel egy tenyérnyi cetlin, hogy csak akkor kell fizetni, ha "elégedett az ember a szolgáltatással." Fizetni tehát nem kötelező, de egyfajta pszichés nyomást gyakorolnak és az embernek minden pisilés után rossz a lelkiismerete picit, amíg be nem rúg annyira, hogy ne érdekelje semmi. Az egészségügy némileg már most hasonló a hálapénz-rendszerrel, tehát nem forradalom, csak az eddigiek következetes végigvitele kell. Kiül egy mama a rendelő ajtaja mellé a kasszával, kiírják jókora vastag betűkkel az árakat, alá meg 4-es méretű, fehér Windings karakterekkel azt, hogy nem kötelező fizetni, és mindehhez csúnyán néznek (mint eddig, csak most direktben a kassza mellől). Szerintem működne. Esetleg extra szolgáltatásként a kórházi wc-kbe is ki lehetne írni 10 nyelven, hogy "ne dobd a csikket a wc-be, mert elázik és nehéz meggyújtani". Ja nem, kórházakban már nem is lehet cigizni. Mindegy, a lényeg érthető.
És most hétvége!
csúnyán nézett
Végtelenül irritál ez a modoros, kiszámítható, a maga tartalmatlan paneleivel valami lehalkíthatatlan, kikapcsolhatatlan ostoba kereskedelmi rádióműsorként a levegőben terjengő kényszeres politizálás. Hangos. Zavar. Nem érdekel.
Légyszíves már.
Ezek nem problémák.
Törlesztőrészlet, lopott diploma, médiatörvény? Csúnyán nézett a Viktor? Jézus fasza, nagyszüleim még bombák elől bujkáltak a pincében, Szomáliában meg éheznek az emberek.
Legalább valami egészen minimális perspektívát, időhorizontot, józan észt, bármit.
kellete
Mindenki okulására, hogy ne ússzon el ez a gyöngyszem a facebook zavaros hordalékán, mint annyi más szép pillanatunk.
"Én: Arany Pillanat? Hogy is van ez az elmélet? Asszem értem, de szeretném hallani. :)
Sophie: Na ugye van az a szó, hogy Kellete. "Többet ittál a kelleténél". Na, ez az, nagyon egyszerűen. :D Hosszasabban kifejtve pedig: az az állapot, melyben a dolgok értelmet nyernek, önmagad legtársaságibb, legeredetibb és legkedvesebb verziója vagy, másnaposság kizárva, és fütyürészve, zsebredugott kézzel indulsz haza. Így. :)"
Úgy.
de inkább
Akartam postolni, de inkább Skyrimezek, bocsánat!
szigorúan
Megbeszéltük J.-vel, hogy a következő szilvesztert mókusok és őzek közt, kocogással fogjuk tölteni. És szigorúan alkohol nélkül.
és mind bejött
Legújabb találmányom: a retrospektív újévi fogadalom. A normál újévi fogadalmakkal rengeteg gond van. Leginkább az, hogy a jövőnek szólnak, így az óhajtáson kívül az égvilágon semmi nem támasztja alá őket, ráadásul ezerszer változhat az az élethelyzet, amiben épp fogantak... mindegy, szóval ennek így nem sok értelme van. Nem is nagyon szoktak beválni. Hátrafelé fogadalmat téve egészen más, ott már konkrét tényalapja van a dolgoknak. Sokkal lelkesítőbb.
Szóval, retrospektív újévi fogadalmaim 2011-re:
1. Leszokom a cigiről, 13 éve dohányzom, elég lesz lassan;
2. Elkezdek mozogni, mert hihetetlenül ványadt vagyok;
3. Összeköltözök a J.-vel és berendezünk egy közös otthont, mert ez az ide-oda vándorcigány életmód is kezd már unalmas lenni;
4. Végre leszakvizsgázom több évnyi tili-toli után;
5. Keresek egy új állást, mert itt már nem terem babér, csak idegbaj.
...és mind bejött!
BUÉK!
34 kötet
Év közben lusta voltam könyvekről (vagy kb. bármi másról) írni, így megint az év legvégére maradt a vázlatos megemlékezés az idei 34 kötetről. Két alapvető trend vonult végig az éven. Egyrészt megszűnt a Könyvesblog, ami a kortárs irodalmi tájékozódásomnak úgy 99%-áért felelős volt és azóta sem találtam hasonlót. Az idén ennek még nem volt kritikus hatása, de innentől nem világos, mi alapján válogassak. Kéne valamit találni a vámpírregényeken könnyedző tinilánykák blogjain és az intergalaktikus-hipertextuális-bölcsészpíécsdís esszéken túlmenően. A másik pedig az e-könyvek rutinszerű netes beszerzése és olvasása volt, ez pedig hozta magával az angol nyelvű tartalmak nagyobb mennyiségű, eredetiben olvasását és az eltolódást a torrenten és társain felülreprezentált sf/fantasy felé. Ez nem feltétlenül rossz (aki egy adott műfajt ab ovo alacsonyabbrendűnek tart, az sznob), de nehezebb lesz ezentúl a kiegyensúlyozott választás.
Ugyanakkor az idei lista kevésbé volt ingadozó, mint a tavalyi: csak 4 könyvről gondolom azt, hogy kár volt elkezdeni őket, viszont szintúgy csak 3 olyan van, amit majd újra szeretnék olvasni.
1. Garaczi László: Arc és hátraarc
Katonaélmények a szociálizmusból. Talán az ilyen élmények általában anekdotikus jellege miatt több sztorit és kevesebb köldöknézést vártam, igazából már most alig emlékszem bármire a könyvből. A szereplők kábítószer híján/helyett valami holotropikus légzésfélét csinálnak, ez megmaradt.
2. Spiró György: Tavaszi Tárlat
1956 utáni/miatti szívások. A korabeli Budapestnek és a jellemrajzoknak íze és súlya van.
3. Hunter S. Thomposon: Hell's Angels
Szentségtörés, de engem épp pont nem a HST-jelenség meg a gonzo érdekelt, hanem amiről a könyv szól. Egy tv-sorozat kapcsán ragadott meg ez a szubkultúra és itt aztán fejest lehetett ugrani benne szociológiai, szépirodalmi, meg mindenféle dimenziókból. Csak annak ajánlanám, akit a téma érdekel.
4. George R. R. Martin: A feast for crows (Varjak lakomája)
Ez a legújabb (magyarul még meg nem jelent kötet) előtti kötet. Ugyanolyan jó, mint a többi: túl sok van már ebben a sorozatban ahhoz, hogy el lehessen baszni.
5-11. Stephen King: The Dark Tower I-VII. (A setét torony)
Nem egymás után olvastam őket, kicsit borítom most a kronológiát. Izé, mit is írjak erről a sokezer oldalról? Aki elolvasta végig, szinte kivétel nélkül kultikus imádattal beszél róla. Én nem vagyok ennyire lelkes. Az első kötetnek se füle-se farka nem volt, csak J. unszolására folytattam, utána pedig már valahogy haladt a dolog a maga útján. Abbahagyni ezer-kétezer oldal után már kár lett volna, és amikor végleg elegem volt, mindig jött egy újabb viszonylag érdekes rész. Eleve hadilábon állok ezzel a patchwork jellegű, meghatározhatatlan dimenziókon meg korokon keresztülfekvő fantasyval (ld. pl. Helprin: Téli mese), de ez legyen az én bajom. Az már komolyabb, hogy rengeteg volt az üresjárat, meg a lassan-lassan felvezetett és előkészített klimax, ami aztán olyan ízetlenke-semmilyenke lett (pl. a hét kötet egyike, a Callai farkasok végig, önmagában egy ilyen töltelék-valami). Értékelendő az a hatalmas munka, amivel King a teljes pályáját egy egységes és koherens (fantázia)világképbe, sőt, kozmikus terjedelmű mítoszba szőtte, de ami grandiózus, nem feltétlenül érdekes is. Pontosabban, a grandiozitást nem a terjedelem adja.
12. Alastair Reynolds: Revelation Space
Egy sci-fi, ahol az írónak jobbnál-jobb ötletei vannak, amikkel nem tud mit kezdeni és végül elhasalnak a butácska sztorival és a papírmasé szereplőkkel vívott küzdelemben. Nagy kár.
13. Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Egyfelől retrospektív családregény, a másik szálon pedig valami bizonytalanka jelenbéli önkeresés. Az előbbi erős és jó, az utóbbit nem értettem.
14. Jókai Mór: Mire megvénülünk
Szerethető regény. Van benne egy rész egy lakomáról, ahol csak a főhős nem rúg be és leírja a többiek lerészegedését, ez nagy kedvencem lett. Egyébként picit komolyabb és talán lassabb folyású, mint a lájtosabb Jókaik, amiket mostanában olvastam.
15. Stieg Larsson: The Girl With The Dragon Tattoo (A tetovált lány)
Unalmas, kiszámítható, rosszul megírt tucatponyva. Fel nem tudom fogni, mitől lett sikerkönyv.
16. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Olyan novelláskötet nincs, ami ne lenne többé vagy kevésbé hullámzó minőségű: a klasszikusabbakat nagyon jó volt újraolvasni sok év után. Esti olasz útjának olyan íze és színe van, hogy azt aztán bármikor újra.
17. Szilasi László: Szentek hárfája
Posztmodern krimi, több korszakon és magyaros ízeken át ível a kicsit homályos-misztikus vég felé: szerintem teljesen oké.
18. Raymond Chandler: The Big Sleep
Lam mondta, hogy Chandlert kell olvasni, de a korszak amerikanizmusaival telepakolt szöveg kifogott az egyébként irodalmi olvasásra tökéletesen alkalmas angolomon. Volt benne nyomozó, meg gyilkosság, ennyit érteni véltem. Ha olvasok még Chandlert, az magyarul lesz.
19-21. Joe Abercrombie: The Blade Itself, Before They Are Hanged, The Last Argument of Kings
Ezt is egybeveszem, mert egy trilógia, aminek az első 2 kötetet itthon is kiadták. A Jég és Tűz dala (azért sem fogom "Trónok harcának" hívni, beee) után óvatosan elkezdtem szondázgatni a kritikákat, hogy vajon van-e még olvasható fantasy és többek közt Abercrombie került a látótérbe. Cselekményében, paneleiben, hangulatában jóval fantasybb fantasy, mint a fent említett, ugyanakkor egyrészt a karakterek és viszonyaik miatt nagyon jó, másrészt az utolsó kötet vége miatt, ami valami egész nyomasztó és monumentális irányba kanyarítja és zárja az amúgy hol szinte parodisztikus, hol klasszikus high fantasy-s történetet.
22. Spiró György: Kémjelentés
Novelláskötet, néhány egészen meglepően gyenge, aktuálpolitizáló és mindenféle sérelmeken morgolódó irománnyal. Nem ez Spiró életművének csúcsa. Olvasás közben kisnyugdíjas Népszava-előfizetőket hallucináltam.
23. Szilágyi István: Hollóidő
Ezzel megszenvedtem. Tulajdonképp két regény: az első rész főhőse a másodiknak csak mellékszereplője, és a stílus is egészen más. Kicsit a mágikus realizmus felé oldalazgató történelmi mű a török hódoltság (ott laknak a hódok?) korából. Nehéz volt és vastag és szürke, legalábbis az első rész.
24. Venyegyikt Jerofejev: Moszkva, Petuski
A részegség és a másnapos delírium körforgásába torzult valóságtöredékek és belső monológok - szerintem nincs más könyv a világon, amiben valaki ennyit és ilyen elánnal iszik. Fejfájdító, szédítő, öklendeztető.
25. Bérczes László: Cseh Tamás - beszélgetőkönyv
Ráadásul egy dedikált példány. Ha nem lenne ilyen elképesztően béna szó az, hogy "emberi", pláne hogy "mélyen emberi", akkor teleírnám ezt most ilyenekkel, hogy mennyire mélyen emberi, meg emberi, meg még emberibb, meg tökre mélyen emberi. Plusz a korrajz. Csodálatos könyv, tényleg.
26. George R. R. Martin: A Dance With Dragons
Az a bizonyos legújabb, még meg nem jelent kötet. Az előző rész kettédarabolta az addig egységes sztorit és csak a szereplők egyik feléről írt: itt most kiderül, mizu a másik féllel, továbbá újra is egyesül a cselekmény. Amúgy már írtam róla. Ha elárulnám a végét, milyen sok embernek ronthatnám el a meglepetését, hö-hö-hö!
27. George R. R. Martin: The Hedge Knight
Ez tkp. csak egy hosszabb novella, de betettem a listába hogy még büszkébb lehessek arra, milyen rengeteget olvasok. Nem rossz, de önmagában túl sok értéke nincs és a "nagy" Jég és Tűz dala sztorihoz sincs kötődése, mert annál korábban játszódik.
28. Greg Iles: Fekete kereszt
Háborús regény gonosz nácikkal és jó amerikaiakkal. Rettentő hosszú és nagy jóindulattal is csak közepesen érdekesnek mondható. Adódik a kérdés, hogy minek olvasok végig ilyeneket? Nemtom. Csak mert ott volt előttem.
29. Max Brooks: World War Z
Nem szeretem a zombikat, mióta ilyen népszerűek lettek, de a könyv ötletes és jól van megírva: fiktív riportkötet egy poszt-zombiánus társadalomból, amiben a világ különböző részein élő emberek mesélik el a globális be- majd kizombulást. Nézőpontja és a retrospektivitás miatt nem az a tipikus posztap történet, de ilyen is kell.
30. John Fante: Kérdezd az út porát
Ez az az eset, amikor valami a fülszöveg alapján, ismeretlenül tetszik meg és nem csalódok. Ízig-vérig szerethető (atipikus-szerelmes) regény. A főhős saját novellájának címe: A kiskutya felnevet - engem már ezzel megvett. Újraolvasós.
31. Zsoldos Péter: A feladat
Gyerekkoromban olvastam többször is (faltam a sci-fiket). Most sem élveztem kevésbé: érdekes gondolatkísérlet tudatról, testről, önazonosságról.
32. Jókai Mór: A janicsárok végnapjai
Ez az, ami nálam a lightosabb Jókai-kategóriába esik. Nagyon nagy vonalakban történelmi tényeken nyugvó, de azoktól jó messze rugaszkodó regény, amiben a janicsárok XIX. sz-i halódása inkább csak a háttér. Viszont van egy nagyon cseles de köcsög pasa, meg csaták, meg gyilkosságok.
33. Robert A. Heinlein: Starship Troopers (Csillagközi invázió)
Moralizáló, militáns és enyhén fasisztoid felhangú sci-fi. Az eszmeisége nem szimpatikus, a története pedig gyengécske.
34. Thornton Wilder: Caesar
Újraolvasva. Lusta vagyok tovább írni.
és/vagy
A corvintetőn mindenki fiatalabb és/vagy részegebb. És füst van. Na de akkor is!
csak, mert
"The rocket lay on the launching field, blowing out pink clouds of fire and oven heat. The rocket stood in the cold winter morning, making summer with every breath of its mighty exhausts."
Hogyan is volt magyarul? És miért? És mikor?
Csak, mert. Marslakók gyűljetek. Nem árt néha az ismétlés.
rózsaszín orrú, doromboló
Épp a szokásos napi politikai töltetű óbégatás- és világvégeadagomat legeltem a fészbúk falamról, amikor eszembe jutott, hogy megint mennyire nem vagyok szinkronban a dolgokkal. Minden fasza, lett munkám (és úgy tűnik, jó), van egy csodálatos csajom és hitelmentes tető a fejünk felett. Nem vagyok kövér, beteg, félkarú sem (például). Annyira jó, hogy szinte félek leírni, nehogy elriasszam, mint egy rózsaszín orrú, doromboló macskát.
ím, a Rend helyreállt
Na szóval: sikerült elhelyezkedni. Maga a tény mások számára nem biztos, hogy észvesztően érdekes, de a statisztika tanulságos lehet. Nem hiszem, hogy túl sokan jegyeznék fel és osztanák meg ilyen pontosan, hogy aktuálisan mizu a munkakereséssel a válság- és zergebaszta 2011-es évben - ez tehát ÉRDEMI KONTENT. (aláfestés: tada.wav) Szóval:
Az álláskeresés május 14-től (az első pályázat beadása) november 28-ig, a munkaszerződés megkötéséig tartott: igen, ez tényleg több, mint fél év.
Az ilyen vagy olyan módon megpályázott, megérdeklődött vagy felkínált állások száma összesen 38 volt.
Ezek szinte kizárólag emailben, "utcáról beesve" megpályázott hirdetések voltak, összesen 2 olyan pozíció volt, amiről ismerőstől hallottam és többé-kevésbé informálisan, vagy legalábbis egy belső ember ajánlásával került be a pályázatom.
A 38 állásból 3 esetben nem én pályáztam, hanem engem kerestek meg. A megkeresés alapja egy esetben az ismeretségi körben elhintett "szóljál má', ha van valami" volt, kettőben pedig állásportálokra feltöltött CV alapján találtak meg a rikrútoló cégek.
A jelentkezések sorsát tekintve a legnagyobb csoport a buktáké: összesen 19 pozícióról van szó - ezekről jórészt negatív visszajelzést kaptam, ill. kettőt lemondtam: az egyik a diplomámmal és az eddigi pályafutásommal köszönőviszonyban sem levő telefonos multis izé lett volna, a másikat pedig a jelenlegi állás megszerzése miatt mondtam le.
A bukott/lemondott pályázatok közül 6 jutott el az interjúig, az interjúk közül 1-ben sikerült eljutnom a második körig. 2 interjú telefonon zajlott, az egyik németül és angolul is.
A jelentkezések sorsát tekintve a második legnagyobb halmaz a "basztak rá" címkét viseli. Jelenleg 18 olyan pályázatom van, amiről a mai napig nem értesítettek, köztük a legrégebbi is, a május 14-i. A nemválaszolás egyébként teljesen normális eljárásnak számít, ill. 2-3 hónap elteltével is kap az ember néha elutasító maileket.
A nyertes állás sem volt egyszerű szülés: egy recruitment cég keresett meg, a folyamat mintegy 2 és fél hónapot vett igénybe három környi interjúval (ebből egy kör idegenben).
Számokról annyit még, hogy 5 cég belső állásportálján és 11 nyilvános állásportálon regisztráltam. Úgy néz ki, érdemes volt, mert innen, a munkanélküli CV-k koszlott favelláiból emelt ki végül a recruitment istenek bársony keze.
És akkor egy kis trivia a végére:
- A számokból is látszik: ha az embernek nincs munkája, az álláskeresés nem óvatos csipegetés a piacról: ipari mennyiségben, spambotként kell szórni és feltölteni a CV-t mindenfelé. Kicsit olyan, mint amikor a részeg hülyegyerek minden szembejövő csajhoz odatámolyog péntek éjjel a buliban: durván magas lesz az elutasítások száma, de előbb-utóbb még mindig nagyobb valószínűséggel lesz szex, mint annál, aki a pultot támasztja egész éjjel (egyébként ez egy rossz hasonlat, de maradjon itt, ha már leírtam).
- Az interjúk általában elég sablonosak, egyszerűek és nem derül ki rajtuk az égvilágon semmi. Többé-kevésbé mindenki mosolyog és jó fej és adnak kávét, aztán két hét múlva egy mailt, hogy "sajnáljuk, de." Viszont egy csomó cég ügyfelektől elzárt részeit is megnézheti az ember, ha pl. az irodai belsőépítészet a hobbija.
- Vannak különböző gerilla taktikák, amik többé-kevésbé a rámenősséget takarják és teljesen egyetértek a használatukkal, én viszont nemigen éltem ilyesmivel. Pl. hippi énem maximálisan szívhezszóló őszinteségével jelentkeztem egy olyan vállalkozáshoz, ami a honlapja és a reklámjai szerint társadalmilag felelős, maximálisan cuki pofa, totális környezetvédő és mindenkit szeret, a kisfókákat és a nyuszikat is - mondanom sem kell, ők azok, akik több mint fél éve csesznek válaszolni. Jó lett volna rámenősebbnek lenni és igenis utánajárni és kideríteni, hogy mi van a pozícióval, ha már ennyire tetszett és érdekelt. Egy másik alkalommal kicsit jobban igyekeztem: egy cégtől 2 - szerintem sikeres - kör után kaptam egy lakonikus elutasítást. Utána láttam, hogy megint kiírták ugyanazt a pályázatot. Ezúttal nem a HR-nél, hanem a 2. körben megismert szakmai vezetőnél jelentkeztem közvetlenül, hivatkozva az előzményekre és amúgy teljesen normális és jófej módon. Nem méltatott válaszra, átkúrta a levelem a HR-nek, akik fapofával elutasítottak.
- Nekem nem volt evidens: munkavállalói felmondásnál 3 hónapig nem jár segíly, ebből a szempontból nézve (és ez adott esetben nem kevés pénz) közös megegyezésre kell gyúrni. Segílyre azonnal be kell jelentkezni, meg kell venni valamiből az akciós Tesco sört a lezabált mackófelső mellé. A bejelentkezéshez egy kazal papír kell, de munka híján az embernek van ideje összeszedni őket, és el kell menni egy fejtágítóra is, amin a hátsó sorba kell ülni, hogy zavartalanul lehessen olvasni (egyetemi rutin!).
- Az álláskeresés 0-24 munka (éérted, haha): nyomni a word of mouth-t személyesen, fb-n, twitteren, felderíteni minden hülye állásportált, CV-t és a motivációs levél sablonokat 100%-ra csiszolni, hírleveleket olvasni... és persze még így is van idő egy csomó normális dologra (sorozatok, gámák, könyvek, neadjisten sport), amiktől a hülye egész napos munka korábban elvette az időt.
Összességében állást keresni - vérmérséklettől függő megfogalmazással - megalázó, de legalábbis súlyosan egyenlőtlen helyzet. Még ha nem is kezdi el enni az ember önbecsülését a munkanélküliség (de igen, egy idő után elkezdi), akkor is nagyjából egyfajta vakrepülés. Nagy mellénnyel nem érdemes csinálni: én arra számítottam, hogy két kézzel kapkodnak majd utánam, mint fiatal, dinamikus, két nyelven perfekt blablabla szakember után ehhez képest nagyon csúnyán a semmiben lebegtem nagyon sokáig a seggberúgottság égető érzésével és eljött az a pont, ahol már valami lepattantabb kerületi pót-al-segédjegyző-helyettesi hülyeséget is elvállaltam volna. Szinte nem is csak a pénzért, hanem hogy tanújelét adja a világ: kellek még neki.
De tessék: hiába a fél év összes frusztrációja: elég volt ma egy cetlin aláfirkantani a nevem ahhoz, hogy ismét végtelenül okos legyek és jól belekiabáljak az univerzumba.
Ím, a Rend helyreállt.
tévét nézik
Mivel hideg van meg szmog, kipróbáltuk a futópadot a Life 1-ben. Az első alkalom nem sikerült túl jól, fura volt a gép (még sosem próbáltam korábban), meg eleve ez az egész edzőterem-koncepció... rögtön az első élményem az volt, hogy amúgy egészségesnek tűnő emberek valami szoba-fekvőbicikli-szerűségen döglenek, alibi pedáltekerést imitálva és közben az eléjük applikált TÉVÉT NÉZIK, bazmeg. És ez egy edzés. A pad rettentő szokatlan volt. Elvileg magától érzékelte volna a sebességet, gyakorlatilag nem, inkább átraktam manuális módra és itt követtem el a hibát: egyrészt nem is sétáltam bemelegítésképp, másrészt meg kb. rögtön feltekertem a normál átlag futósebességemre vagy picivel még fölé is. Levegő nem volt a teremben, meleg viszont igen, úgyhogy kb. 3 km után levettem a pólómat - erre odajön egy ember, hogy legyek szíves visszavenni. Jó, utólag megnéztem és tényleg benne van a házirend 345. oldalának hatodik lábjegyzetében, hogy "megfelelő sportruházatot" kell viselni, de szerintem a félmeztelenség pont az. A végére már oxigénsátor kellett volna, ráadásul 5 km után egyszerűen leállítottam a szalagot és leszálltam - és azzal a lendülettel rogytam is a padlóra, épp annyi erőm volt még, hogy valami cipőkötésfélét imitáljak, a cikiséget csökkentendő. Tanulság: futópadon a mozgó talaj miatt valami rövid de intenzív matrózbetegség jön az emberre, fokozatosan kell lejönni.
Aztán másodszorra már ez is sikerült, meg a sebességet is normálisabban variáltam és rájöttem, hogy megvannak a padnak a maga előnyei: a konstans tempó, meg a hajszálpontos beállítások. Úgy tűnik, jelenleg az a pont, ahol beáll a flow (ez nagyjából-egészéből univerzális kulcsfogalom amúgy mindenféle dolgokra) 9,4 km/h-nál van, legalábbis az 5 km-es távot tekintve. Ez alatt többet tudok futni de (főleg padon) unalmas is lehet a dolog, e fölött viszont kezdek kimozdulni a komfortzónából és lihegni.
Hát így.
És reményeim szerint nemsoká kifejezetten jó híreket is közölhetek nagyjából 2-3 fős olvasótáborommal, de csak akkor, ha jogilag is minden fasza lesz már. Szakmai ártalom. Stay tuned!
megmentettem
Megmentettem az elveszett postokat.
hosszú, zselés testű férget
Úgy gondoltam, ezt már nem lehet fokozni: nem elég, hogy épp egy fogorvosi váróban ülök és a fúró diszkrét sivítását hallgatom bentről, erre még csörög is a telefonom, a vonal másik végén pedig azt mondja a hang, hogy "sajnáljuk, de úgy döntöttünk, hogy egy másik jelölttel folytatjuk a kiválasztási folyamatot". Igen, a sorok közt elrejtett utalásokból ismét rájöhet a szemfüles olvasó, hogy még mindig nincs munkám. Viszont a fogorvos kellemes meglepetés volt. Mivel két éve nem tudtam rávenni magam a vizsgálatra, minimum valami millió forintos és rendkívül fájdalmas beavatkozásra tippeltem volna látatlanban, ehhez képest egy lyukas fogam sincs. Jól' van az Taki bácsi, csak egészség legyen!
Érdekes egyébként, hogy a legutóbbi fogorvosi vizsgálatom óta mennyit fejlődött a technika: a szék feletti állványba be be van építve egy LCD képernyő, ami megnyugtatónak szánt természetfilmeket vetít a páciens felé. Először egy gusztustalan, nyálkás csigát mutattak nagyon közelről, aztán valami hosszú, zselés testű férget, és közben a gerincem aljáig hatolóan borzongatott a fogkőleszedő szerszám.
Csak úgy zárójelbe és mellesleg: azért roppant frusztráló egyébként ez a kikúrt munkanélküliség, mert eddig mintha kikövezett úton haladtam volna, nagyjából az ovitól kezdve és most hirtelen a semmiből egy szakadék bukkant fel. Összejött a gimnázium, az egyetemi felvételi, a külföldi ösztöndíj, a neves munkahely, satöbbi, és most mintha elvágták volna. Úgy gyűrögetem vissza 1-1 ilyen elutasító telefon vagy e-mail után a dühöt és az elkeseredést, mint valami sanda-feltörekvő rókát egy túl gyorsan megivott pálinka után. Aztán elmúlik és minden jobb lesz, a következő ilyenig. Nem épp egy egyensúlyi állapot.
a net egy ilyen műfaj
Átszerveztem a Google Readerben a feedeket. Kellett hozzá egy olyan picit egyedül töltött, kontemplatív őszi sötét este mint a mai, egy rég hallott és zseniális psy-breaks album előásva a media player bugyraiból, meg egy pohár bor, de nem is volt vészesen sok idő. Nem is tudom már, mióta voltak az eddigi elrendezésben...évek óta. Eddig A, B és C kategória volt, az A-ba tettem a mindenképp elolvasandó dolgokat (barátok blogjai, ilyesmi), a B-be a majdnem ilyeneket (de amik nélkül azért lehet élni) és a C volt a dühöngő (vicces képek, vicces akármik, nem vicces és nem is érdekes, de mégis követett szarok).
Na ez az a rendszer, amit sokáig zseniálisnak tartottam, de mostanra teljesen összeomlott. Az A kategória nagyjából adott és változatlan volt nagyon rég óta, azzal nem volt gond. De a B és C egyre inkább egy teljesen kaotikus és követhetetlen masszává kezdett alakulni. Nemigen lehetett szelektálni. Úgyhogy vissza megint a tematikus cimkékhez: ha nagyon komplikálni akarnám, ezeken belül lehetne fontosság szerint kategorizálni, de c'mon...
(És igen, én sem szeretem, hogy eltűnt a readerből a megosztás funkció. Picit önző okból leginkább azért, mert benne volt úgy 3-4 évi anyagom. Megosztások, kommentárok. Egy adag én-történelem, ami teljesen más oldalról rajzolt ki tendenciákat meg korszakokat, mint egy blog vagy bármi más. A net egy ilyen műfaj, tessék naplót vezetni, vonalas és szamárfüles füzetbe.)
otthon már nagyon jó volt
Á-val elmentünk Kismarosra vonattal, aztán kisvasúttal Királyrétre (a kisvasúton rajtunk kívül csak 5-10 év körüli gyerekek meg a szüleik voltak, de ez valahogy akkor fel se tűnt). Onnan fel a Csóványosra, útba ejtve a Foltán-keresztet. Elég gyilkos útvonal, legalábbis 5-6 km (sík terepen) futás után sosem volt az, hogy levegő után kapkodok és a pulzusom hatvanezermillió körül jár, itt meg minden meredekebb szakasz után meg szerettem volna halni egy kicsit. Kicsit nagyon. Ez normális? Na mindegy. Van fenn egy kilátó, ami egy nem túl bizalomgerjesztő betontorony, rajta egy PIROS és NAGY "életveszély! felmászni tilos"-felirattal. Az egy dolog, hogy Á. meg pár másik felnőtt felmászik, de utóbbiak minek viszik fel a gyerekeiket? Reálisan belegondolva valószínűleg nem közvetlen és fenyegető az életveszély mint mondjuk egy metró alá ugrásnál (elég sokan másznak fel és vélhetően eddig nem volt baj), de ugyanakkor nyilván nem is kibaszásból tették ki a tiltó feliratot - a torony belső fémrészei szemmel láthatóan rozsdásak és rossz állapotúak. Ha akár csak 0,00000001% esély is van arra, hogy a gyerek alatt beszakad valamelyik létra vagy korlát, akkor az úgy azért még oké? Hadd hulljon a férgese? Vagy hogy? Engem végtelenül elkeserített ez a szinte már gonoszságba forduló ostoba nemtörődömség. Nem kívánom senkinek, hogy a hideg, meredek hegytetőn kelljen valami hegyimentőt szereznie (térerő is alig van) miközben a gyerek vérzik, de flesselje már be egy pillanatra ezt a lehetőséget, mielőtt felmászatja a szerencsétlent a toronyba.
Mindegy, pont nem esett le senki, mi meg aztán szépen lemásztunk, közben útbaejtve (nem egészen önként, hanem a térkép volt valahogy fura helyen hajtva) a Nagy-Hideg-hegyet is, ahonnan (sőt, az egész odaúton a Csóványosról) mindenféle betontornyok nélkül is fasza a kilátás. Az út vége, a kék kereszt jelű picit azért már illúziórombóló volt: végtelen menetelés egy kibaszott műúton, sötét, néha dudáló autók, és akkor Á. bedobja, hogy jó, hát mentünk talán 20-25 kilométert, de van ez a Kinizsi százas túra, és azok 100-at mennek. És hol is vagyunk mi ehhez képest? Bázmeg.
De otthon már nagyon jó volt, J. mosolyogva, kedvesen, forró kakaóval és fürdővel várt; ha ez így megy, máskor is megyek túrázni. (kettőspont-nagypé szmájli)
[Igazából a fentiekkel csak a) a túránkat szerettem volna rögzíteni, mert utána mindig elfelejtem, hogy merre jártunk, ill. b) szerettem volna írásban is jól felháborodni a kilátótornyos részen.]
másnap anyád
Vagy testileg nem bírom már a nagyobb mennyiségű, sörrel kevert Johnny Walkert, vagy nincs meg rá az az igazán elementáris lelki igényem (ami persze nem akadályoz meg a vedel fogyasztásában), és ezért a testem azt mondja másnap, hogy "anyád". A szociális interakcióknak amúgy vannak tök jól működő alkoholmentes formái is (Csével uszoda, Jackkel közös tüdőszűrés például), a szeszt pedig limitálni kell azokra az összejövetelekre, ahol valahogy a flow természetes részét adják. Na jó, nem mintha egy kocsma nem lenne ilyen (azaz ha minden igaz, szombaton négy kocsma: az üres Kuplung, a jól bevált Ellátókert, a jellegtelen Téli Kertem és a Doboz, amiről kicsit homályosan a pontos emlékek - egyszerre pótoltam az elmúlt hetek kimaradt alkalmait), de például ez a nemcigizés sem tesz jót az egésznek, minden füstös és büdös és te jó ég, hogy én mennyire utáltam annak idején, aki a füst miatt nyafogott. Járjál oxigénbárba, baszd meg. Ja,még az ivás ellen, hogy különben is, jógázom. Beiratkoztam egy tanfolyamra. A jógik nem piálnak. Vagy de? Pont addigra szeretem meg a skót whiskey-t, mire a szervezetem elveszti a türelmét a hosszú éjszakákkal szemben. Apukám mindig azt mondta, hogy az Unicumot csak 30 felé szereti meg az ember, és tényleg így lett, harminc felé megszerettem, aztán meg is utáltam, semmi ilyen gejl szart nem tudok már meginni.
(Viszont az elmúlt itthon töltött hónapokban felszedett háziasságomat le sem tagadhatnám: amikor hajnali 4 felé hazatámolyogtam, az első dolgom volt bekapcsolni a mosogatógépet - igaz, csak másnap derült ki, hogy már tiszták voltak benne az edények. De legalább nem porszívózni próbáltam).
randa szőrös majomnak
(via blackandWTF)
A tegnap esténk lehető legprecízebb illusztrációja (a sokadik elutasítás és felesleges interjúkörök után pont egy ilyen elanyátlanodott, randa szőrös majomnak érzem magam).
az egész így leírva
Régebben olyan kis éteri sziporka voltam, most meg mindig csak a konkrétumok. Bahh.
Szóval a piros kisgatyás indítás óta lenyomtam ezt a C25k (couch-to-5K) edzéstervet. Így, hogy a) volt hely futni, nem úgy, mint az előző lakhelyem környékén, b) kaptam levegőt, mivel nem dohányzom, és c) szereztem egy pár futócipőt, valamint d) következetesen megcsináltam a heti 3 edzést, végül nem volt vészes a dolog. A 3. heti programnál éreztem kicsit soknak az egyszerre 3 percig tartó futást, de aztán túllendültem rajta. Az 5. héten volt egy nagy ugrás, az addigi (J. vel cicafutásnak elkeresztelt) futás-séta mixek helyett egy 20 perces megállás nélküli edzés, ami meglepően és örömtelien simán ment. És utána be is rúgtunk a Tündérgyárban, mint malac, bár nem emiatt. Végül a 7. hétig jutottam a programban, az utolsó 2 majomkodásnak tűnt, helyettük elmentem a Margitszigetre Zsével és Ával, körbefutni azt. 33 perc alatt meglett, rettentően örültem (őőő...aztán napokig fájt a lábam a legkülönbözőbb helyeken és módokon non-stop) és akkor ezzel végeztem is, tudok futni 5 kilométert. Egyelőre ennyi.
És ez az "ennyi" kurva nagy dolog.
(Ámde az igazsághoz tartozik, hogy J. meg még nálam is nagyobb hős, mert ugyanezt összehozta rövidebb idő alatt, nem ragaszkodva semmilyen edzéstervhez, hanem teljesen intuitív alapon, ráadásul mindenféle kezdeti lábfájásokkal küszködve)
Most viszont nagyon kéne ide egy berúgós post, mert ez az egész így leírva...
még mindig nincs
Elmentem a HVG Állásbörzére Mr. Csével. Ja, élesebb logikájú olvasók ebből dedukálhatják, hogy még mindig nincs munkám. A bejáratnál kaptunk egy mappát mindenféle okossággal és egy darab kekszet, de a keresleti-kínálati viszonyokat jogászok esetében sokkal világosabban leképezte volna, ha a welcome pakk egy rózsaszín plüssnyúlfülekkel díszített szopóálarcból áll, amivel a fejünkön végigvonulunk a standok előtt mindenki örömére. Kerestek mérnököt, számítógépes embert, közgazdát, HR-PR-GRR-bizbaszt, ill. releváns végzettség híján de megfelelő nyelvtudás esetén mindenféle multis ágyútölteléket. Egy ember nagyon lelkesen be akart szervezni minket légiforgalmi irányítónak. Két év a tanfolyam, nappali tagozaton, és még havi 80 ezer forint ösztöndíjat is adnak, alig tudtam visszatartani magam, hogy ne rohanjak rögtön aláírni.
Viszont az extrák miatt mégsem volt felesleges kimenni. Kipróbáltam a Stringbike-ot, ami egy bicikli hétszázezer forintért és azt tudja, hogy ha hátrafele tekeri az ember, akkor is előre megy. Meg azt is, hogy egy tucat biztonsági figyeli izgatottan, hogy mikor hajtok el a próbakörre nagy nehezen elkért példánnyal.
A fentiek kicsit mintha negatívak lennének. Mosolygok én még, csak már mintha nem lenne teljesen őszinte. Viszont tényleg történt egy csomó érdekes meg jó dolog is. A reklám után, majd.
