beépítették a falakba dekorációnak
Álom. Az új West Balkánban vagyok, ami nem a Nyugati skálában van (mint ahogy), hanem valami romos ház belső udvarán (mint ahogy anno, de nem ott). A bringámat keresem, mert előző nap otthagytam egy esőcsatornához láncolva. Megtalálom, de csak a vázat: minden mást elvittek, a fékkar árválkodik még ott bowden nélkül. Felháborodok és kérdezem a pincércsajt, hogy mi van. Azt mondja, az alkatrészeket beépítették a falakba dekorációnak, tök jól illik egy romkocsmához. Megkérem, vigyen a tulajhoz, mert ilyen nincs. Bevisz egy sötét szobába, ott a tulaj, egy ötvenes, nagyobb darab brit pasas, és az egyik haverjával beszélget, aki szintén egy ötvenes, de magyar pasas. A tulaj amúgy fotóriporter, kamera lóg a nyakában és azt a tipikus ócska sokzsebes mellényt viseli, amit a fotóriporterek. Az én nyakamban is ott a kamera és már látom, hogy meg fogjuk érteni egymást, de akkor sem tudom, mi lesz most. Aztán felébredek.
nem is a medve
Néha egy-egy pillanatra belémnyilall, hogy nem is a medve a félelmetes, hanem az, hogy elmúltam (!) harminc (!!) (már majdnem egy hónappal) és az ilyen igazán őrült és spontán dolgok már nagyjából le is csengtek, mert elmúltam harminc és ezt hiszem, ráadásul körülöttem lassan mindenki elmúlik harminc és ők is azt hiszik, és így elhitetjük egymással. És már az is milyen dolog, hogy harminc előtt le sem írtam volna talán, hogy őrült és spontán dolgok, mert ezt így előre definiált és általánosított formában mindig is baromságnak tartottam, sosem volt olyan, hogy én akkor most elmegyek és valami őrültet és spontánt csinálok, hanem egyszerűen jött valami baromság, átéltem, és akkor utólag rájöttem, hogy ez most őrült és spontán volt. Most meg majd lepkehálóval kergessem az őrültet, meg a spontánt, mint mondjuk az újságban a 69 évesen DJ-ző mami? Még a divatos quarterlife crisisből is alig-alig lábaltam ki (kilábaltam?), és itt a következő.
Pedig amúgy minden nagyon jó, talán csak ez a szokatlan. Pont a múltkor olvastam róla, hogy az elitalakulatok veteránjai mennyire nem találják a helyüket az életben, miután a folyamatos életveszély és halálharc után nyugdíjazzák őket és visszatérnek a polgári életbe. És én sok szempontból visszatértem.
De tényleg minden rendben lesz, így vagy úgy. A dolgoknak súlya van és mozgása. Alakulnak. Talán csak ebbe a végeláthatatlan, fehér, jégkemény télbe untam már bele.
főnökek
Ezután a hét után eddig nagyjából úgy érzem magam, mintha egy sugárfertőzött, szöges bakancsba bújtatott megvadított elefántcsorda járt volna rajtam csűrdöngölőst, majd pedig anthrax-porba hempergettek volna és a fejemre dobtak volna egy hidrogénbombát.
"a szopóágon ül szivem / kis teste hangtalan remeg / körébe gyűlnek szeliden / és nézik, nézik az ügyfelek", ahogy József Attila (meg J.) mondta volna. De a vége lehetne "főnökek" is.
filmekről is
Filmeket is láttam! Filmekről is írok!
Resident Evil III - Extinction
Az első részt legalább hatszor láttam, alap. Zombival, miniszoknyás csajjal, kommandósokat felszeletelő lézert irányító gonosz kompjúterrel meg egy ilyen mélyen sötét és gonosz industrial témával nálam sokmindent el lehet érni. A második részre nem emlékszem, rosszabb volt, minthogy akár szarnak nevezzem. A harmadik kellemes csalódás zombiológiai és poszt-apokaliptikus szempontból. A világ egy élőhalottaktól hemzsegő sivataggá vált, ahol minden nap újabb küzdelem a túlélésért, de szerencsére mindenki tökös és nagy gépfegyverekkel, meg nagyon poszt és nagyon apokaliptikus kamionokkal és Hummerekkel jár. A Romero-filmek éltanulójaként az összes klisé eldördül (nem sorolom), és az összeset egyformán szeretem. Ja, meg azt a szmókerjelenetet, amikor az egyik szereplő laza mosollyal várja egy autóroncsba szorulva az éhes élőholtakat, miután megtalálta a szélvédő mellett az utolsó szál spanglit.
Moon
A sci-fi műfajt életre rugdosó, fontos filmként tartják számon néhányan (IMDB: stabil 8 pont), ez annyiból talán igaz, hogy minden szempontból a klasszikus sci-fi legklasszikusabb vonulatát képviseli, de én kidobtam volna ezt a sima, fehér, fényes, steril, kicsit Űrodüsszeiás koncepciót, mert ez a történet valami sokkal sötétebb, olaj- és acélszagúbb környezetért kiált. Szerintem. Annyira megnézném egyszer a megfelelő díszletekkel.
slágerlista #2
Nincs időm és elhivatottságom hetente publikálni a listákat, szóval ez lesz még csak a kettes, de legalább jobban kiérlelt a dolog.
1. The Infinity Project - Telepathy
Még valamikor a kilencvenes évek vége felé másolgattam K. barátomtól a CD-n levő válogatásait kazettára, a CD akkoriban olyasmi volt számomra, mint mondjuk most a blu-ray, hogy egy hülye példával éljek, mivel nem is. Az egyik válogatáson volt ez a szám, amiből az "are you aware of life on another planet?" úgy a fejembe égett, hogy amikor tegnap az egyik online rádió elkezdte játszani, minden kiesett a kezemből és teljesen beszippantott a fejhallgató. "Emlékszeeel?" - veregettem hátba magam könnybe lábadó harmadik szememmel. Hát igen. Klasszikus goa trance. Talán a napfogyatkozás közben is pont ez szólt a kétkazettásból csutkán, miközben az erkélyen állva borzolta minden idegszálamat az a semmihez nem fogható sötétes kékség, ami elborította az eget.
És egy merész ugrás a jelenbe. Az efféle gumipopnak csak az bocsátható meg egyedül, ha istentelenül és kompromisszummentesen kurvajó az első hangtól az utolsóig - és ez a szám az. Ki mástól lenne vállható az a sor, hogy gáá-gáá-ollállálá-vráá-vrááá, ha nem Lady Gagától, aki évek óta az első, aki a Madonna-féle szégyentelen és karizmatikus profizmussal bír? Mr. Csé házibuliján szinte végig ez forgott. Itt a második hely amúgy egy nagyon erős kompromisszum.
3. Paul Kalkbrenner - Gebruenn Gebruenn (Alexander Kowalski Remix)
Kalkbrenner albuma tavaly hosszában és keresztben meghatározta a nyaramat zeneileg (és hát mi mást lenne érdemes zeneileg hosszában és keresztben meghatározni akármelyik évből, mint a nyarat?), aztán most itt a fél méteres hó alatt befutott ez a remix a zuhogós dobokkal, ami az eredeti track szaggatott drámaiságát laza eleganciával áldozza fel az ugrándozós diszkó oltárán. És bejön neki.
a mai tanulság
Egy munkanap, ami atomjaira szedte az idegeimet. A lift csendben visz le a földszintre, átmegyek az irodaház féhomályos előcsarnokán és kilépek a hóba. Rágyújtok, rugdalom a latyakot a bakancsommal. A fejemben paragrafus- és számoszlopok hangyáinak milliónyi káosza. Elindulok a kihalt villamosmegálló felé.
Már vagy tíz perce itthon vagyok, kinyitottam egy üveg vöröset. Sima, mély, megbízható.
Irodizmus. Bedarál kicsit a rendszer, azt hiszem. A legapróbb hibára vagy figyelmeztetésre is fájdalmasan, furdaló lelkiismerettel reagálok, mintha egyre többet tennék bele ebbe az egészbe, eredménytől függetlenül (pedig nem mintha nem lenne eredmény, csak nem mindig úgy jön ki a lépés, ahogy kellene.) Viszont minden este hattól tényleg kinyílik a flow-zuhany és istentelenül hatékony vagyok. Nézem J. ötletcsodáit, ahogyan a körülöttünk levő valóság legbanálisabb morzsáiból is meséket, reklámokat, verseket farag valami számomra megfoghatatlan tempóban és kanyarokkal, és életemben először meglepetten (ijedten?) konstantálom, hogy talán nem ilyesmire rendeltettem el. Pedig néha annyira szerettem volna azt hinni. Holott soha, semmi ilyet nem tettem le az asztalra. Talán megtaláltam már a helyem. Csak le kell ülni és csinálni. Egyre kevésbé megy féllábbal.
Ez a mai tanulság. Ámen.
Mr. Csé is betöltötte
Amikor délelőtt kikóválygok végre az ágyból, átgázolok a mindent beterítő pattogatott kukorica-halmokon, söröskupakokon és mindenféle üvegeken az életmentő reggeli zuhanyig, majd összeszedem a lakás leglehetetlenebb pontjain tucatjával álló poharakat, amik némelyikében valami gyanús, pirosas lötty áraszt pállott, édeskés alkoholszagot, akkor azért úgy összeáll a kép, hogy miért nem házigazdának lenni az univerzum legjobb dolga; mindenesetre ez most tényleg olyan alkalom volt, hogy egy rossz szót sem szólok, ugyanis tőlem nem sokkal lemaradva Mr. Csé is betöltötte a harmincat. Meg olyan is rég volt, azaz eddig nem is volt, hogy a téli hajnalban a gangon ülök a bokáig érő hó közepén a fotelemben és cigarettázom. A részletek homályosak, de a fotó eredetinek tűnik.
Deadwood Season 1
Ha valaki azt hitte, a western halott, vagy legalábbis nem több, mint szépelgő-álmacsó klisék jól-rosszul összeollózott egymásutánja, nézzen Deadwoodot. Meg fog döbbenni. Már csak Ian McShane miatt is, akár egyedül is elvinné a hátán az egész sorozatot. Vagy a történeti hitelesség miatt.
Ja, és felirat. Felirat kell. A XIX. század veretes mondatszerkezeteit a nagyjából minden levegővételnél odavetett fuck és cocksucker ugyan megkíméli a túlzott magasröptűségtől, de így is agyonnyom néha a szöveg: "including youth, Mr. Manuel? And why not beauty? Not credibly restored, perhaps, but as a new non-negotiable term? Would you not have, too, your brother Charlie resurrected? Would you stipulate your envy of him being purged? Surely, you insist that Charlie retain certain defects - his ineffable self-deceptions, for example, which were your joy in life to rebuke, and purpose, so far as you had one. I suppose you would see removed those qualities which caused you to love him, and the obliviousness to danger which allowed you to shed his blood."
Mondom.
A Fogasházban. A Sirályban. A Múltban.
Mindent a pesti lányokról. Vendégünk: Tyttö!
- ...persze életem egyik legfinomabb csirke birijániját Fort Williamben ettem, Skóciában.
- Ó. Ehhez a mondathoz elképzeltem, hogy neonpiros harisnyád van és a Jelenben ülsz és a Súlyszivárványt olvasod...
- A Fogasházban. A Sirályban. A Múltban.
- A Sirályban olvasod a Pynchont és közben a multimédia szakos haverodat meg a chief key art analyst executive barátnődet várod, akikkel pörögni mentek az éjszakába, megünnepelni egy harmadik ismerőst, aki mozgásszínház-ösztöndíjat nyert Berlinbe.
- De hülye vagy. (nevet)
- Ja, és persze biciklivel mentek pörögni. Egy piros, női vázas amolyan parasztbringád van, és cuki, egyedi készítésű bagabood, amiben a Pynchon-kötet mellett ott pihen a MacBook.
- És miután hajnali fél négykor leszoptam azt a magas szőke lengyel srácot a Sas utca 26. szám müanyag szeméttárolói mellett, aki egész éjjel mojitot rendelt nekem a Negro Café-ban, és eredeti fehér dél-afrikai búrnak adta ki magát, a bringát elfelejtve hazatámolygok a körúti, nagy belmagasságú, gázkonvektoros albérletembe, belehányok az oldalán repedt vécécsészébe, és elalszom a japán babagyűjteményem virrasztó üvegszemei mellett. Másnap délután háromkor ébredve, már nincs kedvem elmenni az Andival, hogy megnézzük Szeifert Natália felolvasóesttel egybekötött bemutatkozó fotókiállítását a Holcz Galériában, és inkább az expasim által letöltött Wired harmadik évadát nézem. Este a Zsocival azért elmegyünk a koreai horror rövidfilmfesztiválra az Örökmozgóba. A bringám elsőkerekét eközben lelopják.
slágerlista #1
Ja, meg ami eszembe jutott, hogy ha nem felejtem el / lesz kedvem / kedvező a csillagok együttállása, teszek ki ide ilyen heti toplistákat, mindig három számmal, hogy ne felejtődjön el, épp mi az, ami zene és fontos.
Szóval 2. hét:
1. Joy Division - She's lost control
Egyértelműen meghatározta ez a szám mindazt, amit nem sokkal a születésnapom előtt gondoltam, hangról-hangra tökéletes. Rég tervezem, hogy több JD-t kellene hallgatnom (a Love will tear us apart nyilván ordas nagy közhely, pedig ahhoz is kapcsolódik ez meg az.) Egyébként a számot Trentemoeller Harbour Boat Trips c. válogatásán hallottam először a The Raveonettes feldolgozásában, ami persze nem olyan és nem úgy, mert hiszen régen minden sokkal jobb volt.
2. Robert Babicz - Dark Flower (Joris Voorn Magnolia Mix)
Az eredeti sem rossz (sőt, Babicztól szinte semmi nem az), de ennek a változatnak van valami olyan nyárszaga és lebegésfaktora, amit ritkán sikerül ennyire tökéletesen eltalálnia bárkinek.
Nekem újdonság volt, hogy nem Laura Branigan sajátja ez a szám, hanem valami olasz bandáé. Kicsit fésületlenebb, mint az előbbi, de a Vice City óta nem tudom nem imádni a nyolcvanas évek zenéjét.
a betevő négynegyed
Ápropó. Volt ugye ez az aprócska klub az Ó utcában, szerencsésen megkímélve a túlzott népszerűségtől és sprickoló tömegektől, egy kellemes, otthonos fekete kocka, ami aztán egyszerre csak bezárt, és nem igazán sikerült betöltenie a helyét semmi másnak, és most megint nyit. Meglesz a betevő négynegyed. For the record.
minden nap karácsony
Rákérdeztem gz-nél, hogy így harminc felett lassan mivan. És.
"Csak saját magamra alapozom. Harmic éves korom óta úgy érzem, sokkal nagyobb rálátást nyertem az életre, mint az azt megelőző tíz évben. Ez persze lehet optikai csalódás is, mindenesetre sokkal nyugodtabban, hidegebb fejjel tudok végiggondolni dolgokat. [...] Ráadásul sokan attól tartanak, hogy elvész a gyerek, meg szürke hétköznapok, ilyen baromságok. Pedig épp, hogy harminc fölött nyílnak meg a lehetőségek a gyerek előtt. Én legalábbis sokkal jobban el tudom magam engedni, lazulni. Realizáltam pölö, hogy minden hasfájás nélkül vehetek magamnak egy doboz legót. Akkor, amikor akarom. Nem csak a vágyódó gyerek van, hogy majd karácsonyra kapok... minden nap karácsony! Talán 20 és 30 között a mileszha dominál. Jajez, jajaz. 30 után sokkal jobban tudok a pillanatnak élni, nem destruktív értelemben."
/gz/
Úgy legyen.
micsoda mulatság
Micsoda mulatság volt! Mennyi vidám ember, összekoccintott üvegkorsó, beleszippantott cigaretta, elkapott röhögés. Mennyi olyan ember, aki ebben vagy abban meghatározó. Tökéletes volt és kerek. Jó eltelni az ilyesmivel.
(a kép onnan, nem én vagyok rajta, tökéletesen illusztrál mindent.)
mekkora
Mekkora buli volt. Pláne, amikor eszembe jutott az előbb a kézzel tépkedett tiramisu. :)
Váhh. Na majd írok.
és teleportáltam
Szeretem ezt a BKV-sztrájkot, pont hogy ad valamicske kellemes és még bizonyos kereteken belül maradó esetlegességet az élet amúgy pimf, epizodikus és jobbára jellegtelen momentumaihoz, amiket a vágó ki is szerkesztene, ha minden egy film lenne (minden egy film). Vártam egy ideig a villamosra, de ez a várakozás annyira lehangolónak tűnt, hogy végül elindultam. Kilencig dolgoztam (bassza meg, hogy rendesen dolgozni nagyjából este hat és tizenegy közt lehet), vettem egy doboz energiaitalt az első útba eső boltban, volt egy fél doboz cigarettám még a Kuplungból, nagyjából negyven perc alatt meg is jártam az utat. Pechesebb napokon villamossal, átszállással sem sokkal kevesebb. Elmentem a P. utcában a ház mellett, ahova tavaly ilyentájt sokat (és még ilyentájtabb egyre többet) jártam - fura, otthagyott díszlete egy jelenetnek, amin túllépett a rendező -, fél óra után el is kezdtem érezni, hogy járok. Akkor bekapcsoltam a zenét, és teleportáltam. Volt valami kellemesen poszt-apokaliptikus íze a kihalt utcáknak (errefele általában kihaltak az utcák), a B. úton szirénázó tűzoltó húzott el, meg egy-két kocabiciklis. És máris lett miről írni.
éreztem néha
Nó rigretsz! Harmincéves koromig nem voltam két (azaz egynél több) nővel egyszerre, nem utaztam stoppal Indiába, nem alapítottam sem szektát, sem vállalkozást, nem írtam regényt, nem találtam meg Istent a maga kerek teljességében (na jó, ez utóbbit néha mégis, de Isten pont olyan csúszós, mint egy vizes szappan, nem habzik ugyan - bár illatos -, de nemigen lehet rendesen kézben tartani.) De nem maradtam le semmiről, és ezt nem a hátralevő pár napba vetett reményeimre értem. Éreztem néha a világot kifordulni a sarkaiból és ez idáig pont elég.
egy biztos
Volt egy esetleges elhatározásféleségem, miszerint a harmincadik előtt átolvasom valamennyi eddig írt naplómat és blogomat, de nem látszik ez már esélyesnek a következő pár soványka napban. 11 éves korom óta dokumentálok, ennyi erővel a Lenin összesnek is nekiállhatnék. Hja, Adrian Mole naplókötetein nőttem fel, soha nem volt kérdés, hogy dokumentáljak-e. Hát dokumentáltam. Kis füzetbe, nagy füzetbe, kockásba, vonalasba, internetesbe, szövegfájlba, wördbe. Ami volt. Meg aztán úgysem ad ki semmilyen mintát ez az egész, álomszerű, szeparált korszakok és korszakocskák jöttek-mentek, egy-egy kapcsolatom, egy-egy lakásom, egy-egy munkahelyem vagy iskolám, egy-egy barát fémjelzett mindig valami később tisztán felismerhető, szeparálható és jellemezhető érát ebben a folyamatos egotripben.
Harmincig nagyjából arra sikerült rájönnöm, hogy minden végtelenül komplikált és minden igaz, és mindennek az ellenkezője is igaz. És hogy hagymahéjként háthatom le a dolgokról alkotott reflexiókat, a reflexiók reflexióit, a reflexiók reflexióinak reflexióit és így tovább, mintha sosem érnék a teljes megértés vagy elfogadás mélyére. A dolgok velejéig úgymond. Minden megtörténik, leíródik, aztán néha kiradírozódik, majd újra visszaíródik. Az élet olyan kurva bonyolult, a nyugvópontok pedig sokszor olyan kurva ijesztőek. A tanulság az, hogy nincs tanulság. Az ember talán egyre kritikusabban és határozottabban válogat, és amit kiválasztott, ahhoz egyre jobban ragaszkodik (reifer werden heißt: schärfer trennen und inniger verbinden). Meg persze a nagy igazságok nem feltétlen évfordulókra érnek meg, azok csak úgy éregetnek, aztán egyszer, valamikor lepottyannak a nagy igazságfáról.
Egy dolog van a Földön, barátaim, ahol összeér metafizika és tapasztalás, hit és remény, jó és rossz, ész és érzelem, szándék és üresség: a rock'n'roll.
legjobb
A hétvége: alvás-alvás-ikea-alvás-mozi-alvás-alvás-alvás. Legjobb!
egyértelműen újranézős
No country for old men
Az volt az érzésem, hogy kicsit valami ilyesmi lett volna a Traffic modernebb változatban, ha nem lenne rossz film, mármint az utóbbi.Gyönyörűen fényképezett igazi mozi-mozi. Amolyan őszinte. Egyértelműen újranézős.
annyira mégsem sürgősek
Az újév első irodás rekordja: háromnegyed tízig benn. Egyrészt ilyenkor [extrém rövid határidős, komplex meló] kibaszottul pörög a flow (meg a számlázható órák), másrészt viszont ezek az alkalmak mutatják meg, mekkora pénzhajhász majomság ez az egész, amit akár félig komolyan venni is vétek: a kibaszott sürgős ügyekről általában másnap kiderül, hogy annyira mégsem sürgősek, harmadnapra meg az, hogy igazából nem is az a tényállás, hanem valami teljesen más, és jön fél év kotlás, az akta meg be a radiátor mögé. Száz ilyet láttam már. Mondjuk egy mentős vagy tűzoltó, na ott van sürgősség. Helyén kell kezelni a dolgokat. Ízi.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- Az összes »
Utolsó kommentek
- beépítették a falakba dekorációnak, jf: Ötvenes, nagyobb darab brit pasas, aki ÜGYVÉD! »
- nem is a medve, erre jártam: Ma láttam, hogy barkásodnak a mogyoróbokrok. »
Legtöbb komment
- főnökek (4)
- Mr. Csé is betöltötte (3)
- a mai tanulság (1)
- nem is a medve (1)
- beépítették a falakba dekorációnak (1)
A legjobbak
Kategóriák
Linkek
