akár csempét is

Na szóval ez a leszokás. Első érdemi cigi kb. '97-98 körül, lazulás a gimi vécéjében satöbbi, utoljára '03 körül jutott eszembe, hogy abba kellene hagyni, és volt is valamicske leszokásocska, de egy brutális szerelmi csalódás után az első dolgom volt venni egy piros malbit, és onnantól vissza se néztem. Mostanság egy ideje beszéltük J.-vel, hogy hát kéne, meg izé, de az acélos elhatározástól azért messze voltunk. Elkezdtem olvasni Allen Carr könyvét (aki a leszokás Gandhija, Mozartja, Orbánja vagy mi), de inkább idegesítő volt, mint hasznos, nem is értem a végére.

Végül aztán mindezt a levegőben kerengő szétszórt félig-meddig szándékot fókuszálta egy elég durva viszkizős-hejehuja-breakbeates péntek éjszaka és szombat hajnal, amikor másnap úgy ébredtem, mintha klórozott szögesdrótra cserélték volna a nyálkahártyáimat, plusz teljesen kikapcsolt a szaglásom. Gondolom a szokásos bulizós 2-2,5 doboz megvolt előtte, nem számoltam. Emiatt (plusz a másnaposság) fizikailag képtelen voltam rágyújtani. Ez pont jókor jött, gondoltam meglátjuk, mi lesz, de semmi elhatározás, és semmi nem kötelező. Mondhatni úgy álltam a leszokás előtt, mint kezdő buzi a gőzfürdő bejáratánál, höhö.

A szombat még teljesen jó volt (nyilván talptól fülig tele voltam nikotinnal), vasárnap estétől jöttek az elvonási tünetek. Nem akarok túlozni, de szar. Nagyon. Volt pár alkalom, amikor nem egy haj-, hanem inkább kvark-, foton-, sőt, leptonszálon múlt, hogy rá nem gyújtottam. Az elvonási tünetek hullámokban jönnek: a gondolatok a cigi körül forognak, megy benn az alkudozás magammal, ideges vagyok, és testileg olyasféle, mint az éhségnek és a szexuális deprivációnak valami egészen morcos és rozsdás elegye.

A hullámok napról-napra ritkábbak és enyhébbek lettek: pár nap múlva J. is követett az Egészség Fényes Ösvényén, így még jobb volt. Asszem a T+4. napon vettem egy elektromos cigit - ez is külön postot érdemelne, a lényeg, hogy bizonyos helyzetekben baromi sokat segített és segít most is, bár egyre kevesebbet használom.

A hullámverés csendesülésével párhuzamosan javulni kezdett kicsit a közérzetem is. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, nem kezdtem el cigánykerekeket hányni a réten vagy ingyen öleléseket osztogatni a Kálvin téren, az is lehet, hogy csak bebeszélem, de végül is úgy is jó. A tüdőkapacitásom viszont in concreto faszább: aerob tevékenység (nem futok vagy ilyesmi, igazából egy teljesen másikra gondolok most) után például nem szab gátat a lihegésnek a tüdő aljából az a szúró-feszítő érzés: úgy érzem, egy platós IFÁ-t is be tudnék lélegezni, ha nagyon akarnám.

Szóval nagyjából 2-3 hét alatt eljutottam az elvonós nyomorból oda, hogy (képzavar alert) minden lélegzetvétel felér egy vállonveregetéssel vagy öleléssel, hogy tök ügyes vagyok, megcsináltam, fitt vagyok és szexi, az akaraterőmmel meg akár csempét is tudnék vágni.

Ennyi a sztori.

 

PS: Nem azt mondom, hogy senki ne olvasson Allen Carr-t, de szerintem az nem oké, hogy a könyv felében saját magát fényezi, a saját elmebeteg mennyiségű dohányzásából indul ki, és azt hazudja (mert ez nem igaz, nem lehet igaz), hogy a leszokáshoz nem kell akaraterő. Más leszokós könyvekbe is bele-belelapoztam, de unalmasak voltak, idegesített a sok pszichologizálás, nyilván azért, mert acéllelkű macsó vagyok.

 

írta: najonaplo, 2011. júl. 25. 20:26 - címkék: minden és kategóriák: - 11 komment

Eddig 11 komment érkezett ()

  • 1.  strandpapucs (Válasz erre)
    2011. 07. 25. 23:47

    Gratulalok! En is rem buszke voltam magamra, amikor pikk-pakk elhagytam a cigit a kavezasnal, buszra varasnal stb., szoval mindenhol es siman birom elvonasi tunetek nelkul, aztan jon egy utos buli es elmegy 1-1,5 doboz, utana 1-2 hetig megint nem. Buli dohanyos lettem, de ezt is ki akarom iktatni, mert egyre tobbszor irrital a cigi..
    Te a buli cigizest hogy hidaltad at?

  • 2.  Igor (Válasz erre)
    2011. 07. 26. 7:55

    Grat! Tényleg!

  • 3.  Pzs (Válasz erre)
    2011. 07. 26. 10:37

    Bulidohanyzas ellen leghatasosabb, azonnali eredmennyel: legy terhes. Azota meg husz meterrol se birom a szagat se. (ehehe)

  • 4.  dzsilla (Válasz erre)
    2011. 07. 26. 12:47

    ügyes!

  • 5.  Lacus_1983 (Válasz erre)
    2011. 07. 26. 13:00

    gratula. az újdonsűlt vitálkapacitásoddal volna-e kedved letekerni Gárdonybe megint, mondjuk aug második felében.

  • 6.  aa (Válasz erre)
    2011. 07. 27. 14:53

    gratulálok. nekem semmilyen elvonási tüneteim nincsenek, mikor hetekig nem szívok, egyedül a bulidohányzás az, aminek nem tudok ellenállni (bár már akkor is sokkal kevesebbet, mint régen). talán nem kéne bulizni járni.

  • 7.  Nyúl (Válasz erre)
    2011. 07. 28. 8:55

    faszák vagytok mindketten. !!!
    amúgy a leszokáshoz tényleg nem kell akaraterő, mertpéldául mondjuk mesterséges kómában tartanak egy hónapig, és amikor felébresztenek tádámm: már le is szoktál.
    :)

  • 8.  Tim (Válasz erre)
    2011. 07. 31. 16:54

    Izé, nem akarok ellentmondani, de nálam sem akaraterőn múlott a leszokás most már 2,5 éve. :) Egyszerűen egyik nap reggeltől kezdve nem gyújtottam rá. Soha nem húztam az agyamban egy határvonalat, hogy *na akkor most innen LESZOKOK*, szerintem pont emiatt a határvonal miatt nehéz a legtöbb embernek. :)

  • 9.  phnb (Válasz erre)
    2011. 08. 05. 13:17

    @strandpapucs: e-cigi+akaraterő. :)
    @lacus: jaja!
    @nyúl: ez nem akkora hülyeség, egy ismerősömnek kilyukadt a tüdeje, egy hónapig kórházban volt, utána soha többet nem cigizett...
    @tim: ügyes vagy, nekem akaraterő nélkül nem ment volna, akár húzok vonalat, akár nem.

  • 10.  karlsruhe (Válasz erre)
    2011. 08. 06. 23:21

    kb másfél éve zéró cigi.
    kis nikotintapasz kezdetnek aztán végső lökésnek két halál a közelben cigiből kifolyólag, így megy ez.

  • 11.  phnb (Válasz erre)
    2011. 08. 08. 15:49

    Nekem ez a halál a közelben-effekt nem működött, túl sokan lettek rákosok olyanok, akik életükben nem szívtak el egy szálat sem...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.