buro bejegyzései 
kerek, egész
Oké, aztán persze van az is, hogy felkap a flow, még a billentyűzet kopogása is lendületes zene és mint valami youtube-videóban, gyorsítva látom a képernyőt, amint rakódnak ide-oda a karakterek, megy a kopipészt, alakul a szöveg, gyártok és teremtek, a telefonkagylót revolverként kapom fel és egyenes, világos mondatokat mondok bele másoknak, a printerből kerek, egész, ropogós dokumentumok lőnek ki, a betervezett ebédszünet pedig már fél órával mögöttem.
Tényleg, most végeztem egy újabb flow-könyvvel, az alapmű évek óta ott van a meghatározó könyveim közt, és bár kezdek itt-ott lyukakat felfedezni benne, azért nagyjából-egészéből van itt egy olyan kiindulópont és cél, ami mindig ott lebeg bennem. A lyukak abból adódnak, hogy a statisztikailag bizonyított, induktíve leírt tökéletes élmény elméletileg letisztult és körülírt ideálképe ugyan meggyőző, de sántának érzem helyenként azt az univerzális igényű világmagyarázatot, ami innen deduktíve következik, és ami nyilván kell ahhoz, hogy ne száraz pszichológiai értekezés, hanem pofás, forgatható, szerethető, eladásokat generáló self help-színezetet kapjon a teória. Nem egyértelműek a kapcsolódási pontok a szükségesnek ítélt jellemvonások és hozzáállás és a flow létrejötte közt. Nem tudom, mi alapján minősít Csikszentmihályi egyes élményeket a szorongást távol tartó ingereknek (ilyennek látja mindenekelőtt a tévét, de akár a "silány" könyvek olvasását is - ez utóbbi mindenképp messzire megy, mint a szubjektív műkritika és az objektívnek feltételezett flow-teória mutánsa). Nem részletezi kellő mélységig, mi a "munka paradoxona", pontosabban azt, hogy hogyan lehet ezt elkerülni (t.i. azt a következtetést vonja le, hogy bár munka közben könnyen jönnek a flow-élmények, szubjektíve mégsem érzi jól magát az ember, ami elég erős ellentmondás ahhoz, hogy kicsit jobban megpróbálja feloldani).
De mindezektől eltekintve, a kutya mégis valahol errefelé van elásva.
(a jelen post flow-ban született!)
mindegy, rock'n'roll
Nehezen mondhatnám, hogy legdicsőbb napjaimat élem. A dominósor első kockáját a munkahelyem borította, ami lökte maga előtt a magánéletet is, ahogy kell. De talán a totálisan személyiségpusztító önmarcang csak a laza vállvonogatás előszobája, legalábbis remélem (asszem, eddig mindig így volt).
Lehet, hogy valami kibaszottul mást kellene csinálni, mert egyre kevésbé hiszem, hogy ez meg ez vagy ez lenne az, amit az életemmel kezdeni akarok. Simán lehet, hogy mióta '05-ben munkába álltam, magamat vertem át ezzel az egész szarral. Magamat igen, de őket a jelek szerint nem.
Mindegy, rock'n'roll.
azt ma bánnám
Persze azért a szopóroller sem állt le a munkahelyemen teljesen, és örülök, hogy tegnap nem volt erőm postolni, mert azt ma bánnám. Mindenesetre szar dolog néha az önmagunkkal szembeni kételyek végső határáig jutni. Don't try this at home.
főnökek
Ezután a hét után eddig nagyjából úgy érzem magam, mintha egy sugárfertőzött, szöges bakancsba bújtatott megvadított elefántcsorda járt volna rajtam csűrdöngölőst, majd pedig anthrax-porba hempergettek volna és a fejemre dobtak volna egy hidrogénbombát.
"a szopóágon ül szivem / kis teste hangtalan remeg / körébe gyűlnek szeliden / és nézik, nézik az ügyfelek", ahogy József Attila (meg J.) mondta volna. De a vége lehetne "főnökek" is.
a mai tanulság
Egy munkanap, ami atomjaira szedte az idegeimet. A lift csendben visz le a földszintre, átmegyek az irodaház féhomályos előcsarnokán és kilépek a hóba. Rágyújtok, rugdalom a latyakot a bakancsommal. A fejemben paragrafus- és számoszlopok hangyáinak milliónyi káosza. Elindulok a kihalt villamosmegálló felé.
Már vagy tíz perce itthon vagyok, kinyitottam egy üveg vöröset. Sima, mély, megbízható.
Irodizmus. Bedarál kicsit a rendszer, azt hiszem. A legapróbb hibára vagy figyelmeztetésre is fájdalmasan, furdaló lelkiismerettel reagálok, mintha egyre többet tennék bele ebbe az egészbe, eredménytől függetlenül (pedig nem mintha nem lenne eredmény, csak nem mindig úgy jön ki a lépés, ahogy kellene.) Viszont minden este hattól tényleg kinyílik a flow-zuhany és istentelenül hatékony vagyok. Nézem J. ötletcsodáit, ahogyan a körülöttünk levő valóság legbanálisabb morzsáiból is meséket, reklámokat, verseket farag valami számomra megfoghatatlan tempóban és kanyarokkal, és életemben először meglepetten (ijedten?) konstantálom, hogy talán nem ilyesmire rendeltettem el. Pedig néha annyira szerettem volna azt hinni. Holott soha, semmi ilyet nem tettem le az asztalra. Talán megtaláltam már a helyem. Csak le kell ülni és csinálni. Egyre kevésbé megy féllábbal.
Ez a mai tanulság. Ámen.
annyira mégsem sürgősek
Az újév első irodás rekordja: háromnegyed tízig benn. Egyrészt ilyenkor [extrém rövid határidős, komplex meló] kibaszottul pörög a flow (meg a számlázható órák), másrészt viszont ezek az alkalmak mutatják meg, mekkora pénzhajhász majomság ez az egész, amit akár félig komolyan venni is vétek: a kibaszott sürgős ügyekről általában másnap kiderül, hogy annyira mégsem sürgősek, harmadnapra meg az, hogy igazából nem is az a tényállás, hanem valami teljesen más, és jön fél év kotlás, az akta meg be a radiátor mögé. Száz ilyet láttam már. Mondjuk egy mentős vagy tűzoltó, na ott van sürgősség. Helyén kell kezelni a dolgokat. Ízi.
december 23., 15:52
- Kérlek akkor még gyorsan fusd át 654/2008 (IX.14.) FVM-CSM-IRM rendeletet, a mellékleteiből csak az első tizenkettő kell, meg csinálj belőle egy kis zanzát, de tíz-tizenöt oldalnál tényleg ne legyen több, ja és most hívott ügyfél, kéne angolul meg németül is, ja, vissza is kéne hívni, lehetőleg 24-én este, akkor talán nem foglalt, és ha megvan, akkor nem szeretnék megint szólni, hogy már rég meg kellett volna írnunk azt a fellebbezést, holnap szeretném beadni, ezt kérlek még ma csináld meg mindenképp, és beleírtam korrektúrával pár pontosítást a múltkori draftba, azokat légyszi dolgozd még át, ott a 70. oldal környékén lesznek, ja és baromi sürgős lenne a Tittfick Kft.-s szerződés is, ha belefér, akkor még légyszíves dolgozd át kicsit, egészítsd ki, de úgy, hogy minden kerek legyen és küldd ki a Schönschwanznak és cécéccél rá engem is és jut eszembe, van még a...
- Boldog karácsonyt neked is, baszd meg.
szinte mindegy
Fél 11re hazaérni új rekord a héten, de a többi este sem maradt el sokkal. Rájöttem, hogy ott benn ugyanaz van, mint itthon, csak sokkal szebb a kilátás és még a kárrierem is épül. Na jó, mondjuk fröccs csak itthon van. De amúgy meg szinte mindegy.
akkor is dolgozik
Tényleg pörgés van meg munka, nagynéha megnyitom a readert, majd két perc múlva legyintek, hogy áezfasság és megyek vissza csinálni a csinálandót. A noch heute muss fertig sein-nak sikerült 23:35-re eleget tenni, végülis naptárilag még ma volt. Azaz már tegnap. Jó, azért olyan pöcs nem akarok lenni, aki beírja wiwre a szabadidő rovatba, hogy neki olyan nincs, meg akkor is dolgozik. Az a vetítés senkinek sem jön be. Viszont napközben kinézek az ablakon, és látom szemben a nyomasztó, zsúfolt office pool-okban egymás szájában nyomorgókat...akkor inkább százszor ez.
hja
A baj az álláskereséssel az, hogy az elmúlt 4 évem alapján egyértelműen negatív prekoncepciókkal állok az ügyvédi irodához (az ellenkező bizonyításáig vélelmezve a kommunikációképtelenséget, az alapvető emberi tisztelet hiányát, a pszichés kórtünetek széles tárházát az ügyvédeken, a kapkodást, a rosszindulatot, a szánalmas garasoskodást, hogy csak párat említsek exemplifikatíve).
Hja, vajon mért'.
(köcsög Ally McBeal és This Life, nem is úgy van az!)
visszaesett
Miután a válság hatására visszaesett a félre...akarommondani félvezetők iránti kereslet, az üzem főnöksége ismét elbeszélgetett mindenkivel, a szalag mellől, külön-külön. A csavarprés fordulatszámát ezentúl óránként naplózni kell, külön pirossal kiemelve a 13,75%-nál nagyobb csapágyingadozásokat, a naplót pedig hetente Excel formátumba kell alakítani, amiről Word jelentést kell írni 12-es betűmérettel, egyszeres sorközzel, az oldalakat egytől számozva. Továbbá a műszakvezető részére hangos (si)kongatással kell jelezni, ha már legalább három perce nem rotálódott új stucni a szalagra.
Holnaptól lerobban a fejünk a termelékenységtől, az biztos.
...and even though I tried, it all fell apart
Csak nagyon tudatosan, nagyon okosan, nagyon nyugodtan. Minden egyes nap, minden áldott héten legalább öt alkalommal érzem a türelmem határait. Felborítani egy asztalt, kisétálni, a küszöbre köpni, önmagam maradni, nem ez a fél-megalkuvó, fél-lázadó, a havi apanázsa miatt félkemény gerinccel sunyító, a többi sunyítóval titokban kárörvendő, keseredő halotthalovány valaki, ez lenne a rock'n'roll, ez lenne az én gyönyörű, értelmetlen, emberi tizenöt percem.
Nem akarok az az ember lenni, akit a tizennyolc éves önmaga szembeköp.
demotiv
Az egyik munkahelyi feladatom része meglehetősen sok szöveg kopipésztelése netes adatbázisokból Word doksikba, geciunalmas no-brainer, ehhez még az általánost is kár volt elvégezni, nemhogy az egyetemet. Na és amikor kiderül, hogy havi x (nemsok) pénzért van egy netes cucc, ami az egész dolgot ától cettig megcsinálja két kattintásra és egy szépen formázott Word fájlt ad ki, de persze nem fizetünk rá elő, mert ... vagyunk, az mennyire demotiváló? Tényleg, ennyi erővel a villanyt is ki lehetne köttetni az irodában és tekerős, kézi áramfejlesztőkkel nyomhatnánk. Az ideológia ugyanaz.
a hansoloizmus felé
Lassan érnek a változások, ami akár jó is lehetne, ha nem alapvető egzisztenciális félelmek kevernének sötét foltokat az egészbe. Egyre inkább tudom, ki vagyok, miben vagyok jó, miben nem, miben számíthatok magamra, ha úgy tetszik (és miben nem). Harminc felé - gondolom - illik valahogy így mintába rendeződniük a dolgoknak lassan.
Talán valami mellékhatás, de ugyanakkor egyre kevésbé viselem el azok társaságát, akiket eddig ha másért nem is, de szakmailag meg egyfajta padawani alázatból sok szempontból mértékadónak tekintettem. Sodródom a hansoloizmus felé. Konkrétabban: melegszik a talaj. A válság, meg ez az egész amúgy is, a személyi unszimpátiák, apró undorok és kimondott-kimondatlan ítéletek, szóval kicsit vékony (és melegedő?) jégen érzem magam hétfőtől péntekig, volt már ilyen, csak mégis más volt. Akkor még elég volt egy név és egy pazarul berendezett budai iroda, hogy gerjedjek. Alig egy év alatt minden tisztelet kikopott belőlem, látom a hibáikat és látom a különbségeket módszerekben, hozzáállásban, habitusban - amiket ők látnak bennem hibának, számomra viszont semmiféle olyan autoritással nem rendelkeznek, ami alapján jogosnak érezném bármilyen értékítéletüket. És persze mindezek ellenére a kérdés, hogy kibekkelni - nem kibekkelni a rohadt szakvizsgákat, ezzel esetleg elveszítve a lépéselőnyt, esetleg az utcán állni a legrosszabb pillanatban üres zsebbel, vagy még tovább halogatni az egészet, az anyagi kényszer miatt egyik szaros vödörből a másikba esni (ez már kifejezetten nem padawanos)... csendesen nyomasztó dolgok, miközben egy kitörési pontra várok ebben a lassan, de érezhetően süllyedő csónakban.
Röviden nagyjából ez.
#285
Jó lehetett ma a csillagok együttállása, rég sikerült ilyen kiegyensúlyozottan dinamikus munkanapot összehoznom. Beérés időben, lelépés korán, határidős todo-lista kipipálva, asap listáról minden lényeges kipipálva, pending projektek a megfelelő listán, time sheet naprakész, inbox üres, iratok lefűzve, asztal az iroda elhagyásakor üres, és még az obligát feedek és privát mailek is lementek. Ha ez mindennap sikerülne, tanítanám.
#277
Kicsit bassza a csőrömet valami, de nem írom le, mert munkahelyi dolog. Csak rögzítem, hogy a csőröm baszva van.
#25
Ha minden igaz, akkor jó a blog, izé, egy blog, ha egyrészt van valami használható irl élményalap (megdugtam, elütöttek, megnéztem, felmásztam, aztmondták, lehúzta, kitettem, megnyalta), másrészt pedig mindehhez kellően narratív és szubjektív, tehát az egyéniség szósza csillogóan csöpög róla. Ha az első nincs meg, az tömény kékharisnyizmus, ennyi erővel középiskolai lapok versrovatát is lehetne olvasgatni, ha a második, akkor puszta deskripció, érdektelen, egész nap ilyeneket gyártok, munkaügyileg, mondjuk.
Ja, munka. Úgy néz ki, véglegesülök és fizetésemelés (ami nem annyira jó, mint ahogy hangzik, de persze jó és ne rontsuk ezt most el), a vigyoromat Yoda mester szobájából kifelé mint krómozott lökhárítót toltam magam előtt. Hogy sikerült eladnom magam, még mindig nem értem.
Pezsgőt!
